Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 1. Hirdetmény - 2/a. Gyomai feljegyzés a deportálásról

legkevésbé fog megfagyni és hogy mi legyen és hol vegyen annyi élelmet percek alatt, amely némely családnál 5-6, sőt 10 személy részére, 20 napig elegendő legyen. Azt megtudni, hogy milyen parancsra történik mindez, kik azok, akiket a parancs kiadni parancsol, megtudni nem volt kitől, a kiküldött orosz tisztek szerint ők azt viszik, akit Gyoma község kiad. Gyoma község részéről viszont még máig - közel 8 hónap után - sem lehetett megtudni, hogy ki adta ki őket, kiket adott ki, és azokat miért adta ki. Magyarázat nélkül viszont megérteni lehetetlen, hogy miért német Kiss Pista, meg Nagy Lajos, meg az a Zemen, aki Várinak született, de szerencsétlenségére Zemen nevű ember fogadta örökbe! Aki magyarázatot adjon, vagy igazolást meghallgasson, esetleg elfogadjon, olyan nem volt, ellenben arra akadt ember, aki délután 4 órakor 17, sőt 16 évet még el nem ért fiúkat, 45 évet már betöltött férfiakat, 18 éven aluli lányokat és 31 évet betöltött nőket - 2 órai haladékot adva - 6 órára fejvesztés terhe mellett, 20 napi élelemmel berendelje és a parancson túlmenően kiszolgáltassa. Hogy amikor a magyar nevű anya gyenge, beszédhibás, 16 évét még el nem ért gyermekét berendelve, német nevű anyától és apától származó, életerős, korban a parancsnak megfelelő férfiakat és nőket hazabocsátottak - erre szintén nincs magyarázat és nem is érthető! Ki tette? És miért? Január 5-én reggel kocsikkal, kit télikabát, kit téli cipő nélkül, Gyulára vitték őket bevagonérozni. Azok, akik hozzátartozóikat elkísérték, azzal tértek vissza Gyomára, hogy Gyulán dobszóval kihirdették, hogy mindazok, akik igazolni tudják magyar állampolgárságukat, politikai megbízhatóságukat és 1939 évben magyarnak vallották magukat, azokat szabadon bocsátják. Ilyen irányú bizonyítványok sürgős kiadása, valamint az alispán úr által telefonon kért lista sürgős Gyulára juttatása kicsit nehézségekbe ütközött, ugyanis Gyoma község illetékes elöljárói vagy elfelejtették, vagy nem tartották fontosnak irattározni a kiadottak névsorát (biztosan nem hanyagság volt részükről, mert még a birkát, vagy kiadott marhát is nyilván szokták tartani). Ezért, ha kissé körülményesebben is, esetleg hiányosan (magára vessen, aki kimaradt, miért nem kiabált, hogyha már odavitték, vezessék is be a fekete könyvbe), de sikerült egy körülbelül névjegyzéket összeállítani, a kívánt községi bizonyítványokat kiállíttatni, mely után megállapítható lett, hogy a kb. 180-190 ember közül 4-nek nem adható ki a bizonyítvány, 2-nek mert magát német anyanyelvűnek vallotta, 2-nek, mert a Volksbundnak tagja volt; 4-en szegények véletlenül a kiadottak közé kerültek. Sajnos ezen bizonyítványok elkéstek, eredményük csupán az lett, hogy az előre adott 14-i dátum helyett már 9-én bevagonérozták és vitték őket. Az oroszoknak volt igazuk! Nekik munkásra volt szükségük és ők csak nem felelhettek azért, hogy a kért németek helyett magyarokat kaptak! Voltak, akik elkeseredésükben, elvitt gyermekeik ártatlanságának teljes meggyőződésében Gyoma község akkori közigazgatási vezetőjét kérdőre vonták, de csak azt a megnyugtató választ kapták: "könnyű most már tudni, hogy kellett volna, mert lehet gondolkodni, de akkor hiába írtuk előbb csak a német nevűeket össze, az oroszok kevésnek találták és hiába írtunk még, még, míg végre azt mondtam: írjanak össze mindenkit, válogassák ők ki. Hála az oroszok jószívűségének, sok ember maradt még Gyomán!" 29