Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Utószó helyett

fokozatosan javultak. Jobb lett az ellátás, a ruházkodás és a javadalmazás is. Szabadnapokat kaptak, amelyeken írásos engedéllyel, meghatározott időre, elhagyhatták a lágert. A férfi-nő kapcsolat gyakoribbá vált. Az utolsó időben 22 gyerek született. 1949-ben a parancsnokság politikai tájékoztatásokat is szervezett és antifasiszta csoport is működött, amibe többen beléptek. Még ebben az időben is kíséreltek meg néhányan szökést, de eredménytelenül. Az elfogott emberek igen legyengült állapotban kerültek vissza, majd az egész tábor előtti demonstráció után ismeretlen helyre (büntető láger?) vitték el őket. 1949 novemberében szállították haza a még kint maradt Békés megyeieket. A gyulaiak 1949. november 27-én, könnyező hozzátartozóik kíséretében, harangzúgás közepette érkeztek a józsefvárosi katolikus templomba, ahol hálaadó misével fogadták őket. A templomban márványtábla őrzi odaveszett társaik nevét. A hazatérő almáskamarásiak, valamint a Bács és Tolna megyei svábok családtagjait, távollétük alatt vagy kitelepítették, vagy csak elvétve találtak valakit a rokonságból. így többségük, kitelepítési kérelmük teljesítése után, Nyugat-Németországba távozott. 1945 januárjában 28 mezőberényit, közöttük a Wagner fivéreket és apjukat, kik már nem fértek fel Gyulán a deportáló szerelvényre, teherautón Elekre szállították és az elekiekkel együtt vagonírozták be. Szerelvényük január végén ért Krivojrogba, ahol 3 vagont lekapcsoltak, míg a többieket tovább vitték. A Krivojrogban maradt herényieket és elekieket, szászok és románok társaságában, kb. 700-an lehettek, egy leégett, két emeletes, tető nélküli, iskolaszerű épületben helyezték el. A nők többnyire a mezőgazdaságban, a férfiak építkezésen és a környék vasérc bányáiban (Simán, Central, Szeverna) dolgoztak. Az ellátás hasonló volt, mint más lágerekben. A bányászok fizetése futotta csak élelem-kiegészítésre. 1947-ben fabarakokból álló lágerba költöztek át. Az életben maradt herényiek innen is 1947 közepén térhettek haza. A volt bányászok, a fúrósok azonban nem sokáig élvezhették szabadságukat, mert a szilikózis előbb vagy utóbb mindegyikükkel végzett. Ma, 1989 első hónapjaiban, már csak két "krivojrogi" tanú él Berényben. Utószó helyett Azokban a helységekben, ahonnan százával hurcolták el az embereket, az életben maradottak hazatérésük után is kontaktusban maradtak. Sokan igyekeztek megszabadulni német nevüktől, magyarosítottak, magyar nevű házastársat választottak, hogy ne legyenek kitéve további üldöztetéseknek. Mezőberényben minden év júliusának utolsó vasárnapján az evangélikus templomban hálaadó istentiszteletet tartanak hazatérésük emlékére. 1987-ben a negyvenéves évfordulót méltón szerették volna megünnepelni, de erre engedélyt sem a tanácstól, sem a pártbizottságtól nem kaptak. Sőt, a megyei pártbizottságon azt a választ kapták, hogy ilyen nem volt, polgári személyt nem deportáltak a Szovjetunióba. így egyházi kereteken belül tudták csak megtartani a megemlékezést. Vagy kétszázan jöttek össze, voltak Gyomáról, Gyuláról és Békéscsabáról is a hajdani bajtársak. Gyulán a hazatértek napját évente hálaadó misével ünneplik azok, akik még élnek. 1988. július 17-én a korábbi évekhez képest 156