Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Dr. Such György (Szarvas)

mos versével is kifejezte. Egy mezőberényi nőtársunk a kilátástalannak érzett körülményekből az öngyilkosságba menekült, a liftaknába vetette magát. A bányamunkában lerobbant embereket a tavaszi-őszi időszakban kolhozba vagy szovhozba vitték dolgozni. Megfelelő épület hiányában az egyik kolhozban földbevájt pincehelységben laktunk. Volt azonkívül egy külön verem is, ahová a renitenseket zárták be. Ennek ellenére, alföldi emberek lévén, elviselhetőbb volt számunkra ott az élet. A szokásos menün kívül többször kaptunk tejet, bőven "hozzá jutottunk" zöldségekhez és kis ügyességgel verébhússal is ki tudtuk egészíteni fehérjehiányos táplálékunkat. Mezőgazdasági munkán lenni üdüléssel vagy szanatóriumi beutalással ért fel. A megerősödött embereket ősz végén visszahelyezték a bányába. Ez a bánya-kolhoz-bánya munkahelyi ciklus, az évek során sokak számára többször is megismétlődött. A hiányos, az orosz télnek nem megfelelő öltözékünk kevéssé védett az időjárás viszontagságai ellen. A felszíni munkások mindaddig a saját ruhájukat hordták, amíg teljesen le nem rongyolódtak. Csak miután már a parancsnokságot is zavarta a látvány, adtak kinek-kinek ruhát, cipőt, télen pufajkát. A szükséges javításokat a cipész- és szabóműhelyben végezték el, ahol két-két társunk dolgozott. Munkaidejük nagyobb részét azonban tisztjeink igényeinek kielégítésére fordították. A nők ezért kézzel varrtak maguknak új blúzt a párnahuzatokból. A bányászok csak munkán kívül jártak saját ruhájukban, így az tovább kitartott. Kezdettől fogva kaptak ui. munkaruhát, kesztyűt, bányászsapkát és gumi kalucsnyit. Eleinte mindenki hordta magával csomagját a bánya és a láger között. Később részünkre is nyitottak munkaruha-raktárt, ahol az azonosítási számok bemondása után kiadták illetve bevették azokat. A munkaruhát, törölközőt és az ágyneműt évente cserélték. Elvileg volt lehetőségünk arra, hogy a láger kis magazinjában ruhafélét vásároljunk, erre azonban csak a jobban kereső vájároknak tellett, főleg 1948-tól. A föld alatti munkának volt egy nagy előnye: az egyenletes és az időjárási viszontagságoktól mentes, fagypont feletti hőmérséklet. A felszíni dolgozók sokat áztak, fagyoskodtak, bár melegedő helységekben, szabadtéren rakott tüzek mellett rövid felmelegedésre volt lehetőségük. Ezeken a helyeken azonban inkább a gyeszatnyikok

4 tanyáztak. Téli időben gyakori volt a kéz, láb és fül fagyás. Szabadnapjainkkal nem mindig rendelkeztünk szabadon. Mindig akadt valamilyen szervezett program: körlet-, latrina-, udvartakarítás, sírgödör - ásás, ellenőrzések, rovancsolások. Ez utóbbi során elkobozták a nálunk lévő gyanús eszközöket, könyveket, jegyzeteket. Voltak, akik naplót vezettek az eseményekről és rejtegették, amíg tudták. Viszt József, szobatársai unszolására, a lebukás veszélyétől tartva sajátját megsemmisítette. Berg Ádámé megmaradt. Rendkívüli munkára is gyakran vezényeltek ki embereket, különösen ha sürgős vasúti be- vagy kirakodásra volt szükség. Nem volt ritka a Sztahanov-nap sem, amikor a vasárnapot, a szovjet dolgozókkal egyetemben, a termelés fokozására "fordítottuk". Pihenőnapokon olykor volt filmvetítés és zenélés is. 1946-ban a lágerral vetettek egy tangóharmonikát (4 500 Rb volt), amivel azután hozzáértő társaink (pl. az almáskamarási Miska-bácsi, a cipész) Munkavezetők, brigádvezetők 152