Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)
III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Dr. Such György (Szarvas)
sukat, Stuttgart környékén. A kezdet persze ott is nehéz volt, hiszen egy batyuval mentek ki. A későbbi férjemet (1950-ben kötöttünk házasságot) kint, a Szovjetunióban ismertem meg. 1958 óta élek Gyulán. Nemrég voltak a deportáltak 40 éves találkozói. Nehezen ismertük fel egymást. Sokáig nem beszéltünk a deportálásról semmit. En a családomnak sem szóltam róla soha. Viszont sokáig rendszeresen azt álmodtam, hogy ismét utazom kifelé... Kiizzadva és kimerülve ébredtem ilyenkor, sokszor a saját kiabálásomra riadtam fel: "én már voltam kint, nem megyek megint..." Ma már nem zavarnak ezek az álmok, csak a reuma, de az részben családi vonás is. Végül is hazértünk, megúsztuk, és volt benne jó is: sokat tanultunk. így pl. megettük azt is, ott is és később is, amit korábban Gyomán a kutyának se adtak. Igazolódott a mondás: ha nem eszed meg, nem is vagy éhes. Csak egy kicsit hosszú volt az egész. Dr. Such György (Szarvas 1 ) 1945 januárjának első napjaiban, csaknem három hónappal a szovjet csapatok bevonulása után, értesítést kaptam Szarvas község elöljáróságától, hogy németes nevem miatt munkaszolgálatra köteleznek. Az idézés január 7-én reggel nyolc órára szólt és tartalmazta azt a kiteltek is, hogy távolmaradás vagy szökés esetén, családtagjaimmal egyetemben, szovjet katonai bíróság elé állítással kell számoljunk. Kétheti élelemmel és megfelelő ruházattal kellett megjelenni. Apám nem kapott behívót, mert túl volt az érintett életkoron. Én akkor a VII. gimnáziumba jártam. Azon a reggelen kb. 16an, férfiak és néhány nő, így: Fraunhoffer Ferenc és fia, Mayer Pál és János, a Mayer nővérek, Müller Károly és fia, Prassz János, Schultz Sándor, Tautmann József, Zappné Péter, Zwickli József és mások, valamint egy békésszentandrási férfi, Braun Pál, jelentkeztünk a községházán és vártuk további sorsunkat. Délelőtt folyamán lovas szekerekből álló konvoj érkezett, a kocsik egy részén már csomagokkal felpakolt emberekkel, akiket hasonló indokkal és céllal hoztak el Gyomáról. A búcsúzkodás után mi is felrakodtunk, majd felszálltunk az üres szekerekre és a menet, fegyveres kísérettel elindult a kb. 65 km-re lévő Gyulára. Havas, téli idő volt. Aznap Kondoroson éjszakáztunk, a csárda mellett egy teremben. Másnap, rövid békéscsabai pihenő után érkeztünk meg rendeltetési helyünkre, a hajdani "huszár-laktanyába", ahol a hasonló sorsú emberek gyűjtőállomása volt. Főleg Békés megyéből hozták ide a német nevű embereket (Gyoma, Szarvas, Mezőberény, Békéscsaba, Gyula, Almáskamarás, stb.), de voltak közöttünk kisújszállásiak (Krasznai) is. Az egyes településekről különböző létszámú csoportok érkeztek, különböző társadalmi helyzetű és foglalkozású emberekkel. Békéscsabán január 9-én hivatalos személyek jelentek meg a német nevűek lakásán és közölték az érintettekkel, hogy másnap fél nyolckor jelentkezzenek a tanácsházán, mert kétheti munkaszolgálatra viszik őket. Az erre az időre szükséges Ma Szegeden él. Alábbi írásában személyes sorsa mellett több sorstársának emlékeit is felidézi. 145
