Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

III. VISSZAEMLÉKEZÉSEK - Wald Emília (Békéscsaba)

elvesztette volna a levesét... Egy jele volt ez annak, mivé silányította az embert az éhség és a szenvedés testileg-lelkileg. Az orosz civil lakosságnak sem volt sokkal jobb a sora. Ok is összeestek a munkahelyen az éhségtől. Egy része a láger népének fel volt puffadva. Azok, akik egy évvel korábban otthon a legjobb szakemberek, technikusok, órások, kőművesek voltak, úgy viselkedtek, mint a gyermekek. Komoly dolgokról nem lehetett velük beszélni. A bányában 150 ló volt. Ha egy ló az éhségtől kiszenvedett, a húsát az oroszok rögvest felzabálták. A tüdőt, májat, lépet azok a lágerlakók kapták, akik véletlenül arra jártak. Ők aztán azt részben kenyérre cserélték a lágerban. A lágerek népe végső éhségében már a kutyákat és macskákat is agyonütötte és megette. Egy 36 éves ember az éhségtől hajtva behatolt a láger - raktárba és ellopott 800 gr főzőolajat, 1500 gr tésztát, 300 gr vajat és egy halkonzervet. Az esetet felfedezték. A férfit az orosz katonai kormányzat 7 év börtönre ítélte; Dnyepropetrovszkba került a 2-es számú börtönbe. A lágerban általában nem fűtöttek. Két fiatalember egyszer kérte a szolgálatos tisztet: engedje el őket éjjel 10-kor az erdőbe fáért. Ez beleegyezett azzal, hogy osztoznak a fán. A fiatalok azonban nem találtak fát, viszont hoztak valahonnan egy 2 hetes malacot, melyet agyoncsaptak. A tiszt észrevette ezt és jelentette, 3 év börtönre ítélték őket. Specialistáknak, akik 8 órát dolgoztak munkahelyükön, megengedték a tisztek, hogy szabadidejükben saját zsebre is dolgozhassanak, de úgy, ha a keresetüket megosztották velük. így én is, mint állatorvos túlórázhattam a táboron kívül is. A lágerparancsnokságot ékszerrel, órával stb. meg lehetett vesztegetni; aki még rendelkezett ilyesmivel, elérhette, hogy felkerült a beteglistára és hazamehetett. Ezekkel a betegszállítmányokkal megtörtént, hogy néha az 1000 hazatérőből 8-10 is meghalt naponta. Munka után nedves cipőkkel és kapcákkal értünk haza a hideg lágerszobákba; a kapcákat éjjelre a priccsre tettük száradni, ám reggelre a cipők és kapcák is merevre fagytak. így aztán fagyott cipőben indulhattunk a munkába... Wald Emília (Békéscsaba) 1944. szeptember 23-án átéltem Csabán az angol szőnyegbombázást. A Reviczky utcában laktunk, az árokban lapultunk, míg hulltak a bombák. Óriási volt a por és a hangzavar. A két szomszédos házat lebombázták, a miénk megmaradt. Az arcomat súrolta egy repesz. Mindenfelé romok és halottak hevertek. Jamina felé menekültünk a még visszaszálló gépek elől. A kórházban voltam ápolónő. Reméltem, hogy ott megúszhatjuk az oroszok bejövetelét követő atrocitásokat. 1945. január legelején kihirdették, falragaszokon is, hogy a német nevűek és származásúak gyülekezzenek. Hivatalosan "kis munkáról", és nem büntetésről volt szó. Ertünk egy ismeretlen személy jött és utasított minket: csomagoljunk. így vonultunk be testvéremmel, Mártával. Én 27 éves voltam akkor. A férfiakat 16-45, a nőket 18-30 év között gyűjtötték össze. Meleg ruhát és élelmet vihettünk magunkkal. 138