Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 20. Berg Ádám írásaiból - 20/b. El nem küldött levelek

Pöszénél volt idő, amikor szinte bolondultam utána, de olyan hirtelen meguntam. Többet vártam Tőle, hogy egy kicsit ki is mutassa, hogy szeret, hogy ne csak egy hideg szórakoztató legyek. 1949. ápr. 21. du. 7 óra Kedves Anyu! Végre eljött az, amire majd öt évig vártunk. Hogy milyen égő kínnal, azt csak az tudja, aki ilyen helyzetben volt. Megtudtuk, hogy jövünk haza, s megörültünk, de csak a külvilág számára. A dróton kívüli világ számára. Mert a dróton belül, más világ van. Kín, gyötrelem, álom, szerelem, keserűség. Érzések változata, a maga meztelen valóságában. Ahol nincs szégyen, és nincs bűn. Ami a dróton kívül bűn, az a dróton belül törvény. Ahol az írott törvények, mint távoli fogalmak léteznek. Ahol úgy gondolnak az otthonra, mint egy lélekigható filmre. Ahol a család, a múlt világa, az anya gyermeke, a szerető férj felesége, kit itthon hagyott, a szülő, az itthon hagyott édesanya, oly távolinak tűnik fel, oly elérhetetlen, mint a Bibliában leírt Mennyeknek országa. Igen, ahol a vér törvénye volt az Úr, ahol a szerelem perzselő tüze minden szégyen nélkül jutott kifejezésre. Ahol a hím megkívánta a nőstényt, s megszerezte azt, mert a vér törvénye uralkodott. Ott, mikor bizonyossá vált a szabadulás, kitört az öröm, oly erővel, mint mikor feltámad az orkán, mint mikor felgyullad a tűz, éget, mardos lángjával. Mint mikor kitör a vihar, s a villám gyönyörű villanása után, s mennydörgése közt rekesztve áll az ember. Úgy tört ki az öröm, és vele együtt a fájdalom. Vége a szerelemnek, el kell válnunk. A szív húrjai elpattantak, s megindult a könnyáradat, az öröm s a bánat könnyei hullottak. S az egész a dróton kívüli világ számára, egy őrült tivornyába tört ki. Egyik pillanatban az öröm tört fel: jókedv, kacagás, tánc. A másik pillanatban a bánat tört fel óriási könnyáradatban. Öröm: remény, hamarosan viszontlátjuk az otthon hagyott férjet, gyermeket, szülőt, feleséget. Bánat: el kell válni a kedvestől, aki szeretővé vált. Aki megfogta kezét, s vezette a göröngyös úton, aki felvidította a magányos órákat. Aki nélkül megőrült volna az ember nagy magányában. Öröm, mert hazamegyünk, meglátjuk a régi kedvest, aki talán már férjhez ment, megnősült, vagy új párt keresett, meglátjuk az Édesanyánkat, aki talán már nem is él. Meghalt, de mi nem láttuk, nem voltunk a temetésén, mi bennünk úgy él, ahogy otthon hagytuk, egészségesen. Örülünk, de mind ettől félünk: hátha nincs, hátha elhagyott, hátha nem vár, mert nem érti meg, szükség volt valakire, aki segített, aki megvigasztalt, aki biztatott. Mert másképp elbuktam volna. Mert máshogy nem tértem volna vissza soha. Öröm s a bánat összevegyül, s kitör, mert az ember már nem bírja tartani, mert úgy érzi, mindjárt kihasad, mindjárt megszakad a szíve. Az ember repülni szeretne, törni-zúzni! Megölelni az egész világot. S mulat, és mulat, ordít, táncol, s a zenész húzza szünet nélkül, mert úgy érzi, ha egy pillanatra is megáll, akkor megszakad, akkor felrobban minden. Ezt nem értik a dróton kívüliek, 113