Erdmann Gyula: Deportálás, kényszermunka. Békési és csanádi németek szovjet munkatáborokban – Gyulai füzetek 4. (Gyula, 1990)

II. DOKUMENTUMOK - 20. Berg Ádám írásaiból - 20/a. Versek a lágeréletből

Mikor ideér mellém, így csak álmomban gyönyörködöm benne, És csak álmomban beszélgetek vele. 1947. október 3. Honvágy Jaj! a fájdalom a szívemig mar, A szemem nem lát, a fülem nem hall, Lázas testemet nem hűti semmi, Izzadó homlokom nem törli senki. Lüktet a vér bennem, a szívem hevesen ver, Testem hányom-vetem, pihenést sehol sem lel, Mintha ezer tűvel szúrnák át szívemet, Mintha farkasok tépnék a testemet. Lázas szemeimmel nyugtalanul keresem Azt a helyet, ahol megpihenne szívem, lelkem, Az emberek közt idegenül járok, Ismerőst közöttük egyet sem találok. Evek óta egymás mellett élünk, Egymásra mégis idegenül nézünk, Mindenki a saját érdekét keresi S nem baj, hogy közben a másikat megöli. Megismertem az embert, ez idő alatt, Álnok, mint a kígyó, éppen hogy nem harap, Ha egy összeesik, emeli fel senki, Inkább örül, hogy több marad majd néki. Miért is nem lehetek ismét gyermek, Hogy megbújnék Édesanyám mellett, Hogy mindenkire bizakodva néznék S mindenkiben bízva, senkitől sem félnék. Ha megütném magam, csak Édesanyámhoz futnék, S minden semmiségen vígan kacagnék, Ott lennék mindég Édesanyám mellett S nem tudnám, hogy otthontól távol, Az ember mennyit szenved. Nem ismerném a honvágy kínjait, S nem sajnálnám a kalitka rabjait. Nem fogok többé madarat kalitkába zárni, S örülni fogok, ha fiókákkal teli fészket fogok látni. 1947. november 23.