Bácskai Vera: Gyula gazdasága és társadalma a XV-XVI. században - Gyulai füzetek 3. (Gyula, 1991)

terét és e tilalom megszegőjét egyetlen mester sem fogadhatja fel, mindezek a korlátozások kedvező piaclehetőségekről és munkaerőhiányrdl tanúskodnak. A legények iránti élénk kereslet tanúsítja, hogy viszonylag akadálymentesen fogadták fel a "céhetlen helyen, gyanús helyen kontárkodott" legényeket is. Az ilyen legénynek először két hétig kellett dolgoznia, "hogy valami költséget beszerezhessen magának" és, bár ezt a statútum nem rögzíti, feltehetően azért is, hogy mesterségbeli tudását bebizonyítsa. Ezt követően, ha két cseber borral "megengesztelte" a mestereket, a szokott feltételek mellett elszegődhetett. Aki az engesztelési szertartásnak eleget nem tevő legényt két hétnél tovább magánál tartotta, két forint büntetést tartozott fizetni. E tilalom sejteti, hogy egyes mesterek e kiszolgáltatottabb helyzetben levő legények dolgoztatásával igyekeztek olcsó munkaerőhöz jutni. Nyilván a legényszűke késztette a mestereket arra, hogy az elszegődötteknek bizonyos kedvezményeket nyújtsanak. Korlátozott mértékben engedélyezték számukra, hogy saját hasznukra is dolgozzanak. így az esti órákban foltozást végeztettek, az esztendőre elszegődött legények pedig évi három rend ruhát készíthettek tulajdon hasznukra és szükségükre. A vásármíves legények szombaton 2 óra után "közposztóból" saját hasznukra dolgozhattak, de a vásáron két nadrágnál többet nem adhattak el. Eltiltották a legényeket a város előtt való árusítástól is. A statútum biztosította az abaposztó nagybani elővételi jogát a céh tagjai számára, és részletesen szabályozta a minőségi panaszok kivizsgálásának módját. Az ilyen ügyeket a céh elé utalták. Szigorúan megtiltották a vevők, megrendelők elcsábítását. Ha valamely szabó 15 napon belül nem végezte el a munkát, a megrendelő nem vihette egy másikhoz, s az nem is vállalhatta fel a ruha elkészítését az elsőnek megbízott mestertárs, illetve a céhmesterek engedélye nélkül. Az egyenlő eladási lehetőségek biztosítása céljából sorshúzással döntöttek az árusítóhelyek rendjéről a helyi vagy külső vásárokon. Kimondták, hogy minden mester szabadon művelheti a szabómesterség bármely ágát, amelyhez ért; szabadon készíthet váltómívet, vásári vagy sátoros mívet. Külső helyen készült árut viszont tilos volt venni és árulni. Az egyes szabályok megszegéséért kirótt büntetés összege szinte kivétel nélkül 2 forint volt. A termékek elkobzását és a mesterség elvesztését csupán az a vétek vonta maga után, ha a szabómester olyannal társult, aki a mesterséghez nem értett, nem volt céhtág. Különösen elítélendőnek számított a "komplár kufárral" (ócskaruha kereskedővel?) létesített társulás, vagy az, hogy egy szabómester ilyen kereskedő részére készítsen új ruhát, és azt a városban eladják.