Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

II. Helytörténeti cikkek, tanulmányok - A gyulai céhek története. Adatok a bőriparok történetéhez. A csizmadia céh

tálassal beadta írásait az atyamesternek. A céh elöljárói aztán megvizsgálták az iratokat. S ha a legény nem viselkedett valami jól, belekötöttek mindenbe. Megvan-e a három vándoresztendő? Egyfolytában történt-e a vándorlás? Nem dolgozott-e azalatt kontárnál, vagy - ne adj Isten - nem kontárkodott-e maga is? Különösen a vándorlást vették eleinte igen szigorúan. Később már nem annyira. A hiányzó félévet, évet 10-30 forinttal meg lehetett váltani. Sőt 1863-tól fogva a családfenntartó legénynek már nem is kellett vándorolnia. Ha aztán minden rendbe jött, a legény kikérhette a remeket. (A rossz magaviseletű legény várhatta hónapszámra, míg kikapta.) A céhbe állás rendes ideje év elején volt. A remeket a Pál-napi vásár után adták ki. Mi is volt az a még ma is emlegetett remek? Vizsgamunka volt. A legénynek be kellett bizonyítania, hogy mesterségének minden csínyját-bínját érti. A remek kezdetben egy pár kordován férficsizma és egy pár magassarkú topánka vagy papucs volt, ez utóbbi helyébe később a piros asszonycsizma került. Hogy folyt le a remekelés? A legény megkapta a mértéket és megvette a hozzávalót. Aztán befizetett 2 forintot, ezért táblát járattak. A tábla a céh címerével ellátott festett falap volt, amelybe bele lehetett tenni azt a kis cédulát, amellyel a céhmester az öregebb mestereket remekkiadásra meghívta. Ilyenkor a számadás mindig megemlíti, hogy a mesterekre egy kis költség volt. A legénynek aztán a kijelölt műhelyben két megbízott mester jelenlétében kellett remekelnie. Egész nap dolgozhatott. Aznap azonban a két felügyelő mestert neki kellett ellátnia étellel-itallal. A legény tőle telhetőleg igyekezett is kitenni magáért. Ezért a felügyelet igen kapós volt. Számon is tartották, hogy ki következik sor szerint. Feladatuk az lett volna, hogy a remekelőknek senki se segítsen. De bizony nemegyszer a bortól maguk is annyira ellágyultak, hogy éppen ők maguk segítettek. Mondanunk sem kell, ha rajtakapták őket, a céh irgalom nélkül megbírságolta őket a szokásos 2 forint erejéig. Az elkészült remeket a céhmester a legközelebbi gyűlésen mutatta be a céhnek. Ha nem is említenénk, akkor is nyilvánvaló volna, hogy költség nélkül ez sem mehetett. Boroskancsó mellett mustrálgatták - vizsgálgatták a remeket. Kezdetben vissza is dobták, ha nagyobb hibát leltek benne. Később már a legnagyobb hibát is egy-két forintért meg lehetett váltani. Ez már a lazulás jele volt. Volt olyan eset is 1814-ben, hogy a remekbe készült csizmának három oldala is lyukas volt, mégis bevették a legényt a mesterek közé. Akinek elfogadták a remekét, lefizetett 30, később 25 forintot mestertaksába, beírták a nevét a mesterek lajstromába, s ezzel teljes jogú mester lett. 150 esztendővel ezelőtt mesterasztalt is kellett adnia az újdonsült mesternek, 57