Draskovich József: Implom József összegyűjtött kisebb írásai és életművének bibliográfiája – Gyulai füzetek 2. (Gyula, 1991)

III. Néprajzi írások - Virágvasárnaptól húsvétig

napján annak, aki elsőnek jön haza a templomból, egy parányi fehérborsot hintenek a szemébe, hogy sokat tojjanak a tyúkok. Sokan a nagyheti időjárásból a "várható időjárásra" következtetnek. Megfigyelik a nagypénteki időjárást. Ha egész nap jő idő van, akkor jó termésre van kilátás, ha félnapot esik, gyenge lesz a termés, ha ne adja Isten, egész napon esnék, akkor rossz termésre lehet számítani. Sokan nagyszombaton hagymakalendáriumot készítenek, de ez tulajdonképpen szilveszter esti foglalkozás. Hogy mi is az a hagymakalendárium? Elővesznek egy jó nagy fej hagymát. Tizenkétfelé vágják. A tizenkét cikket egymás mellé rakják az asztalra és mindegyiknek egyegy hónap nevét adják. Aztán megsózzák a cikkeket. Amelyik nagyon átvizesedik, az természetesen nedves hónap lesz, amelyik szárazon maradt, az esőtlen. Akad aki szentül állítja, hogy mindig beválik a hagymakalendárium jóslata. Annyit bizonyára ér, mint Szirius időjóslása. Ami mármost a leghúsvétibb húsvéti szokás, a locsolkodást és a pirostojás osztogatást illeti, bizony a régi hagyományokból alig maradt meg valami. Azért, hogy ma már nem a kútnál vederrel locsolgatják a lányokat, nem nagy kár. Megteszi a szagosvizes üveg is. Nagyobb baj, hogy a piros tojás helyett likőrrel kínálgatják az apró legényeket is. S bizonyára egyáltalán nem épületes valami részeg felnőttek mellett dülöngélő gyermekeket is látni. A gyerekeknek piros tojás való. Örülnek ők annak is. Szívesen elmondják érte a régi, kedves rigmusokat, mielőtt az orgántüllös üvegből szemen nem locsolják a lányokat. Ezeket a lassan eltűnő versikéket, a régi boldog világ kedves emlékeit, de a babonás szokásokat és hagyományokat is érdemes volna sorra feljegyezni. Másutt már komoly munka folyik e téren is. Gyulán is volt néhány évvel ezelőtt valami néphagyománygyűjtő kezdeményezés. Úgy látszik azonban, hogy a vállalkozók mindegyike azt várta, hogy a másik végezze el a munkát, így aztán, amint előre is látható volt, nem sok lett a nagy fogadkozásokból. Pedig, ha valahol, akkor a néphagyománygyűjtés terén százszor igaz az a régi mondás, hogy amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra. Amit ma még egy-két öreg tud, azt holnap már magával viheti. Ezért kellene egy-két vállalkozó szellemű gyűjtőnek minél előbb munkához látnia. Hogy miképpen, arra még egy másik alkalommal vissza fogunk térni. (Békés, 1937. márc. 28. 6. p.) 124