Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

Maróthy János macsói bán élete

szagunknak a török és a szerb népek ellen, de egyszersmind őrállomása is. Mindig az ország legvitézebb, legderekabb férfiait válogatták ki királyaink e nevezetes állomásra, sőt nemcsak egy, hanem két emberre is bízták e bánság nagy teendőit, hogy annál biztosabb legyen annak hazánk számára való megtartása. Maga Maróthy is először egy évig Perényi Péterrel, aztán három évig Bebek Ferenccel osztotta meg gondjait új méltóságának; de rövid idő /~múlva7 egymaga is képes volt éspedig a legnehezebb, legzavarosabb időkben is a nagy feladatnak megfelelni. Éppen ez mutatja legjobban az ő hadvezéri és kormányzói képességét. Nem csoda azután, ha rövid időn /belül/ mindig újabb, nagyobb méltóságokra emelkedett. Ez idő tájban egymás után szülőmegyéjének Valkónak, aztán Baranya, Tolna és Bodrognak főispánja lőn, sőt egy évben hazánk keleti határán is őrködött az ország jóléte fölött, viselvén az akkoriban nagy jelentőségű székely és brassói ispánságot. 1403-05 évek voltak azok, amelyben Maróthy, királya iránt való hűségének, vitézségének, fáradhatatlan tevékenységének legtöbb tanújelét adta, s magának legtöbb érdemeket szerzett. Egy királyi oklevél azt mondja róla, hogy 1403-ban jóformán ő mentette meg Zsigmond királyi székét. S ez nem valami egyszerű, az oklevelekben szokásos nagyítás, hanem valóság. A király ügye akkor forgott volna legnagyobb veszedelemben, ha a dalmát és magyar felkelők egyesülhetnek. De Maróthy János ott állt hadaival a Dráva-Száva közén Zágráb körül, és a Zára felől közelgő Nápolyi László-pártiakat mindig visszaűzte a régi Horvát- és Bosnyák-országba, úgyhogy Nápolyi László éppen őmiatta nem láthatta hazánk földét. Ez pedig oly zsibbasztólag hatott a Dunán és Tiszántúl föltámadtak működésére, hagy a nagy erővel indított fölkelés meghiúsult és Zsigmond magyar király maradt. A felkelők legkitartóbb, legmerészebb vezérét, Ludányi Tamást, a vasfejű egri püspököt is Maróthy tette ártalmatlanná; elfoglalta tőle Eger és Szarvaskő várait, őt magát elfogta és Zsigmond kezébe szolgáltatta, ahonnan Tamás püspök futással mentette meg életét. A következő, 1404. és 1405. években Bosnyákországba vezette hősünk hadait. Zsigmond királyunk szövetségesének Osztójának vitt segedelmet és a híres királyi várat Babucsot, valamint Szreberniket is elfoglalta. Az a makacs ellenállás, folytonos gerillaharc, amellyel hősünk itt találkozott, úgy felbőszítette őt, hogy egykori hiteles forrás megvallása szerint is "rettenetes módon" pusztította ez országot. Ez volt alkalmasint azon kegyetlenkedése, amelyért a kró14 nikas őt annyira megrótta. Ettől fogva csak úgy hullott hősünkre a kitüntetés és a jutalom. Az örökös 113