Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

A békésgyulai római katolikus plébánia története (a kezdetektől 1699-ig)

Többet a hitközség és város állapotáról a török uralom alatt meg nem tudha­tunk, s ezzel már most áttérhetünk a hitközség második korszakára. ZÄ hitközség második korszakának történetét (1718-1873) Grócz Béla gyulai káp­lán örökítette megJ Függelék Itt közöljük azon okleveleket, amelyek némileg történelmünk alapját képezik, és azzal szaros összefüggésben vannak. Egyúttal /közlünk7 egypár történeti ada­tot is, amelyeket jelen értekezésünkben még nem dolgoztunk fel. /Karácsonyi János latin nyelvű okleveleket csatolt a függelékbe. Mi - ettől eltérően - a magyar fordítást adjuk közre. A kitűnő fordítást és a hozzá tarto­zó jegyzeteket Köblös József (I.sz. oklevél) és Kenéz Győző (II.sz. oklevél) készítette ,7 I. Miklós tripolisi püspök, egri segédpüspök, a szerencsi apátság kormányzója. 1445. június 10. Gyula. Mi, Miklós, Isten és az apostoli szék kegyelméből tripolisi püspök, a szeren­csi Szent Péter és Pál bencés apátságnak kormányzója, az egri anyaegyháznak a főpapi teendőket illetően segédpüspöke, Krisztus minden egyes hívének, aki a jelen oklevelet olvasni fogja, üdvösséget az Úrban, atyai áldással! Mivel szeretnénk, hogy a Gyula várában, a nagyságos Maróthy László bán által a szent apostolok tiszteletére alapított és épített kápolna, melyet ugyanezen László bán úr kérésére az Úr 1445. esztendejében, egy csütörtöki napon, Szent Barnabás apostol ünnepének előestéjén ünnepélyesen mi szenteltünk fel, ékes­kedjék búcsúk kiváltságával, igen nagy kitüntetés övezze, és a keresztények alázattal tiszteljék, továbbá azért is, hogy Krisztus hívei szívesen gyűljenek össze benne könyörögni és imádkozni, és segítő kezeiket készségesen nyújtsák állagának megőrzésére, ezért minden valóban töredelmes vezeklőnek és bűnvalló­2 nak, aki az említett kápolnát a mi Urunk ünnepein, ti. az Ur születésének, kö­rülmetélésének, megjelenésének és feltámadásának napján, Pünkösdkor, Szent­7 ' 8 háromság-vasárnapon, Űrnapján, továbbá az istenszülő Boldogságos Szűz barme­9 10 lyik ünnepén, Mihály főangyal, Keresztelő Szent János, Péter és Pál aposto­33

Next

/
Oldalképek
Tartalom