Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)
Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése
Gyulának, a gyulai uradalomnak és a gyulai várnak keletkezése A harmincas években egy német író arra a végeredményre jött és azt le is írta, hogy az egyes országok történetét megírni még nehéz, hanem világtörténetet írni az már kömyű dolog, az már csekélység. Úgy találom és azt hiszem minden gondolkodó fő be fogja ismerni, hogy az írónak jórészt igaza van, de biztosan merem állítani, hogy ha ez állítást az országoknak és részeiknek története közt levő viszonyra alkalmazzuk, még nagyobb mértékben igaza lesz. Különben nem szándékom akár adataink gyér voltáról, akár pedig a segédeszközök hiányáról panaszkodni, csak a mélyen tisztelt közönség figyelmét akarám fölhívni e nehézségre, hogy így legyen elnéző, ha értekezésem folyamában talán megtévedek, vagy ha feladatomnak egyáltalában meg nem feleltem volna. Hogy éppen e tárgyat választottam, melynek kidolgozásában adat- és útmutatás hiányáról panaszkodni okom volna, azt fölkarolt tárgyam nagy jelentősége fejti meg. Abban a reményben ringattam ugyanis magamat értekezésem megírásakor, hogy talán sikerül az első legfontosabb kérdéseket városom történetében megoldanom, hogy talán irányt mutathatok szülőföldem történetének helyes megírására, irányt, melyen, ha én nem, szerencsésebb utódok a végcélt elérik. Választhattam volna hálásabb és szebben kidolgozhatót, olyat, melyről több adatunk van, olyat, melyről éppen azért könnyebb ítéletet hoznom és mégis ezt választottam. Ezt, mert mindenki be fogja látni, hagy várasom történetében mindenekelőtt e kérdéseket, ti. a hely alapíttatását, a hozzácsatolt uradalom és vár keletkezését kell eldönteni. Ezt választottam végre, mert míg bármely más kérdésre és időszakra nézve újabb adatok fölfedezését alaposan és joggal várhatjuk, az itt tárgyalt kérdésekre újabb és több adatot hiába várunk, előttünk lévén a müncheni oklevelek legrégibbjei. Itt az ideje tehát, hogy ott, ahol több anyagra való várakozás hiábavaló, hozzáfogjunk a földolgozáshoz és mutassuk meg, hogy az eddig összegyűlt történeti emlékek mit szólnak a fölvetett kérdésekre: Gyula alapítására, a gyulai uradalom és vár keletkezésére, ki, hogy, mikor hozta létre ezeket? Fel fog azonban tűnni a mélyen tisztelt közönségnek, hagy -legalábbis kezdetben- nem arról, amit a cím mutat, hanem az első birtokosokról beszélek. Honnan van ez? Nem másunnan, minthogy én őket tartom alapítóknak, bennök találom városom fejlődésének, virágzásának okát. Lehet, hogy ma különösnek látszik e nézet, de igazolják mindazok, akik hazánk falvainak, városainak viszonyait a török hódítás előtt ismerik. Itt az alföldön a helységek, városok nagyobbodására 05