Kereskényiné Cseh Edit: Karácsonyi János írásai Gyula történetéből – Gyulai füzetek 1. (Gyula, 1990)

A békésgyulai római katolikus plébánia története (a kezdetektől 1699-ig)

ban határozottan a Temes-Maros közé helyezi Bicerét. Azt írja ugyanis a nevezett érsek: "A Temes folyó nyugati partján vannak: Garád, Szonna, Belegza, Czokuán; nyugati irányban sorrendben: Bicére, Zeüdi, Zeündlyn, Egres, Sanctus Michael, Csanadinum, Zombor, Decsk, Zeünerek." Ha tehát ezek a helyek nyugati irányban így feküdtek, megfordítva keleti irányban így kellett feküdniük: Szőreg (Zeünerek), Deszk, Zombor, Csanád (Csanadinum), Szt. Mihály (Sanctus Michael), Egres, Szemlak (Zeündlin), Zeüdi (most nem létezik) és Bicére, s így Bicerének a mai Új-Arad körül kellett feküdnie. Hogy pedig a Ződi körül fekvő Bicerén állott csakugyan a bicerei apátság is, azt bizonyítja egy 1506. évi oklevél, mely szerint a bicerei apát jelen volt akkor, midőn a budai káptalan gersei Pető János Györgyöt és Ferencet a Ződi káptalan birtokába iktatta. Igaz, hogy jelenleg azon a tájon hiába keresünk Ződi és Bicére helyneveket, de ez megtörtént más helynevekkel is azon a vidéken, ahol a török uralkodott, és ahonnan a régi magyarság kipusztult. Azért ez nem képez semmi akadályt és én hiszem, hogy Pesty Frigyes oly rengeteg adattömeg mellett, mint amilyennel ő rendelkezik, könnyen kimutatná mindkét hely fekvését. Úgy gondolom tehát, hogy e véleményem méltán odasorolható a másik két véleményem mellé, annál is inkább nem puszta gyanításon, se nem egyedül a helynéven, hanem egy egykorú és hiteles író tudósításán alapszik. De bármily virágzó volt is a hitközség e tájban, elsöpörte azt a tatárjárás, amely felhőszakadásként rohant végig hazánkon, és rombolva, pusztítva mindent magával sodort. Gyula azon szomorú szerencsében részesült, hogy romlását egykorú író írja meg. Ugyanis Rogerius nagyváradi kanonok a tatárok elől menekülvén, futásában Tamáshidára és onnan Gyulára jött, melyről siralmas énekében ezeket írja: "Innen (Tamáshidáról) egy szigetre betérénk, mely az ágyai nép, a gyarmati vajda és több más ezen környékbeli falvak népe által erősen el vala készítve. S minthogy tovább menni nem bátorkodtam, az előljáró és azon egész nép siralmas kérésére ott kezdek velük együtt időzni. Mert az említett szigetbe senki be nem mehetett, hanem ha egy igen keskeny és szoros úton úgy, hogy azon úton egy mérföldön három kapu vala toronnyal építve és ezeken kívül egy mérföldre körös-körül igen erős sáncok. S minthogy a helyet így megerősítve szemlélem, megtetszett nekem, s ott maradtam. De a szigetnek az vala szokása, hogy mindenkit bebocsátott, de vissza senkit sem eresztett. S midőn cselédeimmel néhány napig ott valék, kémeink által értesülénk, hogy a tatárok közelebb jönnek. Kimentem titkon a szigetből, hogy megnézzem miképp menthetnők meg lovainkat, s vezetőt fogadván, egy szolgával, minthogy mindegyikünknek három lova vala, éjjel a Maros partján fekvő Csanád városa felé sieténk, mely azon 20 helyhez nyolc mérföldre feküdt." 18