Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Testedzés
a hölgyek részére; amott a díjat, egy csinos szarvasbőr dohánytárcát 8 bábbal Márki Lajos úr, a damenkuglidíjat (bocsánat, nem tudtunk rá jó magyar nevet) pedig, egy kis fekete bőrtárcát, benne tükörrel, fésűvel, ollóval stb., 4 bábbal Hoffmann Mihályné úrnő nyerte meg. A terített asztalok körül kellemetlen hatást idézett elő azon nem várt körülmény, hogy a kaszinói vendéglős, bár 24 órával előbb értesítve volt, nem készült a vendéglátásra, s még fél 9 órakor is alig tudott egy-két gyarló rucapaprikáson egyebet találni, úgyhogy a társaságnak jobb étvágyú része kénytelen volt a Koronába menni vacsoráim. Ezen bosszantó intermezzo feledtetéséül aztán táncra perdült a fiatalság, fokozódó jókedvvel járta a vívóteremben a - csárdást? Nem a bizony, inkább a dreischrittet. Na, ezt a kis vétséget inkább a hőség okozta, meg hát az a szép prágai leány, akinek pedig kilátszott a szeméből, mennyire szeretné nemzeti táncunkat úgy járni tudni, mint az a szép kis barna menyecske! De csitt, ne pletykáljunk... Éjfél után a gondos mamák szépszerével eloszlatták a társaságot, melynek minden tagja egy kellemesen töltött este emlékével tért üdítő nyugalomra. Békés, 1882. aug. 6. 225/2. Gyula, 1882. szeptember 24. A gyulai sportklub által rendezett lóversenyről és táncmulatságról A gyulai sportklub lövészeti versenye és táncvigalma f. hó 17-én várakozáson felül jól sikerült. Már du. 2 órakor díszes hölgy- és férfiközönség lepte el a vasúti híd melletti honvédlövölde helyiségét, élénk érdeklődéssel kísérve a versenyek lefolyását, s megéljenezve a győzteseket. A versenybíróság Cziffra Imre, Zöldy János és Ujfalussy Dezső urakból alakíttatott meg. A verseny V* 3 órakor a céllövészettel vette kezdetét, melyben első nyertes Oláh György ügyvéd, második Tabajdy Sándor kisjenői kir. járásbíró lett. Azután a galamblövészet vette kezdetét, ebben az első díjat, a sportklub díját Takácsy Sándor (Aradról), a másodikat Csausz Lajos nyerte. Majd a gömblövés következett, melynek első, a gyulai hölgyek által ajándékozott díját ismét Takácsy Sándor, a másodikat Szekér Károly vitte el. Végre több magánverseny tartatott, melyeknek azonban a közönség már nem várhatta végét, mert - készülni kellett a bálra. A táncvigalom a Korona csinosan díszített és fényesen világított termeiben 9 óra tájban vette kezdetét, s lankadatlan jókedvben egész reggelig tartott. A négyeseket vagy 20 pár táncolta. A táncosnők szép koszorújában voltak: Bochdaneczky Olga (Prágából), Szalay Jolán (N.-Károly), Tabajdy Sándorné (Kisjenőből), Hücke Mariska, Lukács Ilona, Jancsovics Jenny és Margit, Kalmár Leontin és Flóra, Ladies Mari és Irén, Bodoky Mari és Ilka, Kovács Szidi, Szánthó Lujza, Zöldy Róza, Márki Lajosné, Cziffra Imréné, Jantsovits Emilné, ifj. Jantsovits Pálné stb. Az ünnepélyességek anyagi eredménye nem volt kielégítő, amennyiben a remélt jövedelem helyett mintegy 13-14 frt-nyi deficit mutatkozik. Békés, 1882. szept. 24. 446