Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
A társas élet színterei - A bálteremben
is fog. Ugye, megnyerte? Hanem hát én nem a Pista bajuszáról, hanem a Miéiről akarok írni. De kinek? - fogja kérdezni, hisz ott volt apraja-nagyja, Hajóssy Mariskától kezdve le, le ... egészen Kohlmann Ilonig. Megnézte jól a Mariska ruháját? - valóságos grand toilette volt, rózsaszín atlaszból, hosszú uszállyal, mit két pajkos kohold emelt, nem látta őket? Hát Ilonka a kis bébé ruhájában, milyen ennivaló kis cukorbaba volt, pláne, mikor hozta a zsámolyt, amidőn táncra kértem. S a maga druszája, gyönyörű sárga ruhájában, ugye, milyen elegáns volt? L’élégance est peu contense - mondja az öreg Dumas, s igaza van. A hölgyek olyan egyszerűen s mégis olyan elegánsan voltak öltözve. Nemde, maga is olvasta, hogy Divat őfelsége ez idő szerinti főudvarmesterének, Worthnak6 műtermében az van bevésve a tükörfalak sarkaiba: A szövet lehet olcsó is, de a szabás az divatos legyen. No hát, ennek a követelménynek is meg volt felelve bőven. Gizi nagysám, ki volt a legszebb maguk közt? Tudja, már én csak kimondom, nekem az a kis öcsödi lány tetszett a legjobban, egybeszabott, szalmaszín ruhájában. Az a termet, azok a szemek, tyű!... Hanem a legkönnyebb táncosnő mindenesetre Keller Rózsi volt - a legjobb azonban Körös Etel. Hogy is volt öltözve? Rózsaszín ruha, alján széles rózsafodorral, magas derék, ugyanolyan fodorral a nyak körül... Dekoltázs alig volt, Hajóssy Ilon empire ruháját kivéve, uszály azonban volt még egy - a Frankó Mariskáé. Onnan tudom, mert ráléptem vagy kétszer. Hanem a csokrát, azt jobban őrizte. Vőlegénye ajándéka, nem lehetett lopni belőle. Ad vocem, kapanyél - akarom mondani: vőlegény. Osztja-e maga is, Gizi nagysám azt a felfogást, hogy menyasszonynak bálba menni még a vőlegényével sem szabad? Én nem. Szavazzunk! Hajóssy Ilon, Frankó Mariska s Keller Rózsika velem szavaz, Bella, Luise ellenem. Győztünk! Hanem győztek a tiszturak is. Az a negyvenkét pár, kik a négyest járták, az a gyönyörű hölgykoszorú (feltűnő, sok szép menyecske volt köztük) és a meghívott frakkos sereg, mind az ő győzelmüket hirdeti. - De maguk sem panaszkodhatnak ám, mert a petrezselyemnek nem volt kelete, sőt az aggódó mamáknak mindig résen kellett lenni: Zsorzsikám, Olga édes, Irénke, ne táncoljatok annyit, megárt. Hallgattak is rájuk! Jártuk szakadatlanul, lankadatlan hévvel reggeli 6-ig. Ekkor a gyengébbek oszlani kezdtek; pedig, pedig még csak most jött a java! Nőválasz! - hangzott végig a termen s a hölgyek adták vissza a kölcsönt, kinek-kinek sorba. Maga, Gizi csak egyszer táncolt velem. Ki is kap érte! Semmi nevezetes mozzanat nem történt. Azaz mégis! Volt egy cifra esés meg egy egyszerű elmulasztott kézfogás. Ami ezen kívül történt, annak eredményét majd a jó Göndöcs páter fogja közzétenni. Mert hát az a sárga ruha nagyon jól illett ám a meggyszínhajtókás tartalékos tiszti egyenruhához. Hét óra, kezd derengeni. A kelő hajnal be-bepillant a pavilon ablakain, de pirulva búvik el ismét. Mit lát? Egy egész csapat lovagot, kik jobb ügyhöz méltó buzgalommal kanalazzák a korhelylevest. Hiába int, hiába tiltakozik, mégis elárulom, hogy maga is ott volt köztünk, meg az Ilonka is, és a közös mama az ezredes bácsival. Hanem mikor mi eljöttünk, hogy kik maradtak még ott dünnyögni - azt már nem árulom el. Megharagudnék érte a Király, aztán akkor nem konstatálhatnám, hogy a késő reggeli órákig egy kihívás sem történt. Ott láttuk pedig Tüske uramat is. 6 Charles Frederick Worth (1826-1895) angol származású szabóságtulajdonos Párizsban. 375
