Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
A források elé
terminusok egyértelművé tétele, operacionalizálása is meddő kísérlet volna, hiszen e szavak különböző eredetű és széttartó hagyományok részei.”3 Közel 15 évvel Halmos Károly tanulmánya után Bódy Zsombor vette ismét vizsgálat alá a „polgárság” és „polgárosodás” történetét értelmező, változatlanul „széttartó” interpretációkat. Három alapvető közelítési szempontrendszert regisztrált: az első a marxi gyökerű felfogás, amely a polgárosodáson a gazdaság tőkés átalakulását érti. E folyamat nyomán a gazdaság és a kereskedelem szektoraiban ki- szélesedett a polgárinak nevezett, állandóan polarizálódó réteg. Ez az interpretációs modell Bódy megállapítása szerint - gyökereitől elszakadva - hagyományos történeti értelmezési keretként él tovább. A második koncepció - Max Weber gondolatára támaszkodva - a polgárosulást „állampolgárosulásként” tárgyalja, e szempont- rendszer egyik alapkérdése, hogy hol és miért maradt hiányos a rendi társadalom belső válaszfalainak lebontása és miért akadt meg a demokratikus nemzeti közösség kialakulása. A harmadik, társadalomtörténeti szempontú értelmezés ugyancsak Max Weber társadalomértelmezési modelljére támaszkodik. Eszerint a polgárság egy rend, „... a polgár a vagyon és műveltség embere, illetve a vagyon vagy műveltség embere”, de a polgár jellemzői közé sorolhatjuk mindazon tényezőket, amelyek presztízst adnak számára, amelyek lehetővé teszik, hogy rendjének színvonalán éljen.4 Ezen értelmezés alapján Németországban különösen nagyszabású polgárságkutatási programok zajlottak az 1980-as évek második felétől. Bódy Zsombor e kutatások lényegét a következőképpen foglalta össze: „Az a megállapítás, hogy a polgárság valamifajta egysége nem osztályhelyzetében, hanem életmódjának, magatartást orientáló értékeinek közösségében keresendő, kiindulópontját képezte a német történetírás egyik legnagyobb kollektív vállalkozásának. A felfogás hamar utat talált a Habsburg-monarchia polgárságának történeti értelmezéséhez is. Ulrike Döcker mutatott rá arra, hogy a polgárt e régióban is normák és formák teszik. A polgárság a 19. század folyamán distanciálta magát az udvari nemességtől, a parasztságtól, a városi alsó rétegektől, de finom árnyalatokon keresztül belülről is differenciálódott. A polgári életstílus és kulturális habitus a magas kultúrában való jártasságon kívül a frakk megfelelő viseletén át egy komplikált étel összetevőinek ismeretéig terjedhetett. E normák hamar maguktól értetődővé váltak, és ismeretükön múlott a reputáció, amelynek kulcsfontossága volt a polgári körökben. Bizonyos normák be nem tartása kizárt a polgárságból mint rendből. A tőke és a jövedelem tulajdonképpen fordított viszonyban állt a kulturális tőkével. Mindkettő megtartása és továbbadása a következő generációnak, feltételezte a másik sikeres megtartását és továbbadását is.”5 E szerint az értelmezés szerint kulturális gyakorlat és társadalmi állás nincs feltétlenül egymáshoz kötve. A vállalkozó, a kereskedő nem tekinthető automatikusan polgárnak, ezzel szemben szoros társadalmi kapcsolatai révén alacsonyabb vagyoni státusú személy is része lehetett a helyi polgárságnak. A „ki a polgár” kérdés megválaszolásakor, vagyis a kötetünkben olvasható források válogatásakor a Max Weber-i értelmezést, illetve az erre alapozott társadalomtörténeti kutatások során megfogalmazódott, fentebb idézett megállapításokat 3 Uo. 123. 4 Weber, Max: Gazdaságtörténet. Bp., 1979. 252. 5 Bódy Zsombor: „Polgárság” és „polgárosodás” fogalma : Erdei Ferenc kettőstársadalom-koncep- ciójában és a társadalomtörténet-írásban. Kommentár, 2007. 3. sz. 11. 24
