Héjja Julianna Erika - Erdész Ádám: Kisvárosi polgárok. Források 1866–1919. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 27. (Gyula, 2010)
Szerelem, házasság, szerződés
Magát — azt mondta - felkeresi, s megkérdi, mikor mehetne el Mamusékhoz másnap, mert akkor ott marad. Kérdezte, hogy lehetne-e azután, ha megengedik, minden vasárnap bemenni, mert hát ő mielőbb szeretné, ha sikerülne. Azért írom meg mindezt Magának, édes Puci, mert tudom, hogy Kjovács] örökké zavarban van, s talán a bálban is terhére lenne Magának, de ha tudja szándékait, s nem tartja kizártnak a dolgot, akkor, édes Puci szóljon hozzá néhány jó szót. Azt is felvetettem én, hogy Pici talán nemigen hagyná ott Mamust, mondom, azt sem lehet tudni, mire ő azt válaszolta: „hisz esetleg át lehetne magam helyeztetni”. Nekem eszembe jutott mindaz, amit mi előbbi Gyulán létemkor beszéltünk, s ezért írok meg Magának mindent ilyen tüzetesen. K[ovács] tegnap délelőtt újra itt volt, s ismét kérdezte, hogy hát jónak látom-e, ha ő így közeledik, s mit gondolok, lehet-e reménye? Én semmi választ nem adtam, persze csak azt, hogy a legboldogabb ember lehetne, ha ez sikerülne neki; de ebből látszik, hogy szándéka komoly. Hétfőn bemegyek Zwiebackhoz, s küldetek entrée-kat. írja meg nekem édes Puci Pestre, hogy mit szólnak levelemhez, nem botrán- koznak meg rajta, de gondoltam, legjobb, ha én ezt Magával tudatom. Isten vele, édes Puci! Mindnyájukat szívből üdvözölve, szeretettel öleli Mariska néni Sok mindent szeretnék még mondani, amit írni nem lehet! CAÍ, 52". n. ir. Mayer Pálné levele Ladies Lászlónénak (Kisjenő, 1911. jan. 7.). Kézzel írt tisztázat. 103/2. Budapest, 1911. január 29. Mayer Pálné levele Ladies Lászlónénak Kedves Pucikám! Bál után írt kedves levelére csak ma válaszolhatok. [...] Sajnáltam Magát, édes Puci, hogy oly kellemetlen érzései voltak - s talán végeredményében én voltam az oka -, de azok után, amit nekem mondott K[ovács], gondoltam, hogy jó lesz, ha legalább Maga tudja, mert akkor úgy beszélt, hogy attól féltem, ajtóstól ront be Magukhoz; csak kár, hogy P [ici] megtudta, talán másképp fejlődött volna a dolog, ha ő nincs már e tudat által befolyásolva, de hát igaza van, édes Pucikám: vogue la galére! [...] Mindnyájukat szívből üdvözölve, s Hekó84 csókjait átadva, öleli régi barátsággal Mariska néni CAÍ, sz. n. ir. Mayer Pálné levele Ladies Lászlónénak (Budapest, 1911. jan. 29.). Kézzel írt tisztázat. 84 Özv. Mayer Pálné lánya, Kokas Józsefné Mayer Hedvig. 226