Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)
Dokumentumok - Az orosházi járásra vonatkozó iratok
Ezek után a forradalmi tanács meghozta a következő határozatot: a. Felkéri a forradalmi tanács a végrehajtó bizottságot, hangos híradón hívja fel a középületek felelős kezelőit, a magánház-tulajdonosokat, a bérlőket stb. a házakon lévő meszelt, krétával felírt, kitűzött, a közízlést rontó feliratokat haladéktalanul tüntessék el meszeléssel, vagy más módon. A forradalmi tanács a vb-n keresztül felkér minden társadalmi szervet és intézményt, hogy hirdetményeket csak az erre kijelölt hirdetőtáblákon tegyen közzé, és azokat aláírásával lássa el. Javasolja a forradalmi tanács a vb-nek, hogy a nem magánlakásokon lévő hirdetményeket saját hatáskö-rében tüntesse el. E tárgysorozati ponttal kapcsolatban Bondár András forradalmi tanácstag előadja, őt többen megkérdezték, tud-e róla, hogy a községben megjelent falragaszok miatt néhány sarkadi ifjút és őt, Bondár Andrást a rendőrség le akarja tartóztatni. A forradalmi tanács a kérdésben megkérdezte Berente Antalt és Erki István rendőrtiszteket, kik kijelentették becsületszóra, hogy ilyen ügyben letartóztatásokról és elhurcoltatásokról elterjedt hírek valótlanok. Felelősségük tudatában kijelentik, ilyen intézkedésük nincs, ilyet folyamatban [így] nem tettek és nem is terveznek. Kijelentik azonban, hogy a falragaszok valamennyi szerzőjének és kiragasztójának ügyében nyomozás folyik. A forradalmi tanács tagjai kijelentik, megnyugtató a kapitányság vezetőinek kijelentése, ugyanis az elhurcolásról szóló hírek olyan mértékben felizgatták az erről értesültek kedélyét, a lakosság szélesebb körét, hogy feltétlenül súlyos rendzavarásra kellene miatta számítani. Berente Antal és Erki István is kifogásolják, rendzavaró tevékenységnek tekintik az éjjeli falfírkálásokat, meszelést, névtelen falragaszolást. 3. A forradalmi tanács, előző gyűléseinek tárgysorozati pontjaként már többször foglalkozott a községben fennálló lakáshiány megszüntetésének problémáival. E kérdés mielőbbi rendezése érdekében a következő határozati javaslatot terjeszti a községi tanács vb elé: a. A községi tanács vb sürgősen kérje fel a községben a forradalom alatt, a forradalmi tanács kezdeményezésére létrejött lakásbizottságot, terjesszen elő sürgősen konkrét tervet, hivatalok összevonásával, egyes hivatalok megszűntével, vagy más módon megürülő épületek lakásokként való juttatásáról. A vb ezt a tervet véleményezésre mutassa be a forradalmi tanácsnak is. Cél: mielőbb, minél több lakást átadni az arra legjobban rászorulóknak. A lakások kiutalása előtt a forradalmi tanács véleményezési jogával élni kíván, ugyanis feltétlenül ragaszkodik a méltányosság és rászorultság elvének betartásához. [...] [...] 4. Berente Antal fdgy. előadja, hogy a megye területén jelenleg háromféle ifjúsági szervezet működése van engedélyezve. Tudomása van arról, hogy a községben egy ifjúsági szervezet működik. Hogy működésének törvényessége biztosítva legyen, javasolja, ez az ifjúsági szervezet vegye fel a kapcsolatot a me194