Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok - A szeghalmi járásra vonatkozó iratok

vésztői gépállomásra vezényelték 20%-os bércsökkentéssel. 1956. november 19-én is­merőseivel italozott, ittas lett s barátaival bemenve a rendőrségre, rávett egy rend­őrt, hogy telefonáljon a gépállomás igazgatójának a 20%-os levonás kifizetésére. Az igazgató korábban is, ekkor is megtagadta ezt. A vádlott társaival kiment a gépállo­másra, ahol éppen munkástanácsot választottak és védelmükbe vették vádlottat, mire az igazgató kénytelen volt a keresetkiegészítést elrendelni. Közben Pardi a régi veze­tőkre negatív kijelentéseket tett, lelövéssel fenyegette az igazgatót. Fegyvere nem volt. 658. Zsadány, 1957. március 16. A vb-elnök jelentése a község forradalmi időszakáról Jelentés az ellenforradalmi események lezajlásáról Az október 23-i budapesti ellenforradalmi események hallattára 1957. október 24-én a község lakossága is felfigyelt. Okt. 24-én a községünk belső­ségében utcai mozgolódások voltak észlelhetők. Ekkor a pártbizottság a tanács végrehajtó bizottságával karöltve megalakította a párt és a tanács épületénél az éjjeli-nappali szolgálatot és rádiófigyelési szolgálatot, amelynek az irányítója: Borbély Gyula függetlenített párttitkár és Blága József vb-elnök volt. A pártbizottság helyiségében tartotta a szolgálatot Borbély Gyula, Blága József, Blága Károly, Oszlács István, Szakács István, Balogh Sándor, Ritu János és Balogh János párttagok. A tanácsházánál tartotta a szolgálatot: Kádár Sándor vb-elnökhelyettes, Bögre István vb-titkár, Kukola Mihály agronómus és 3 tűzoltó és 2 hivatalsegéd. A fent említett személyek éjjel-nappal itt tartózkodtak, a pártbizottság és a tanácsháza körzetében, egészen október 28-ig. Október 29-én, amikor Budapestről a zsadányi dolgozók jöttek haza, a községben feszültebbé vált a helyzet, mert ezek a dolgozók hírül hozták, a veze­tőket el kell távolítani, ha nem megy másképp, akkor agyon kell verni őket, és feltették a kérdést, hogy miért van még ezen az emlékművön rajta a csillag. Ezt azonnal le kell dönteni. Le kell szedetni a pártfunkcionáriusokkal. Mivel láttuk, hogy a helyzet feszültté vált, a járási kapitányságtól kértünk fegyvert és lőszert. Név szerint: Borbély Gyula elvtárs intézkedett. És szükségességét láttuk, hogy alakítsuk meg a község területén a nemzetőrséget. A nemzetőrség összeállítása alkalmával, okt. 29-én délután 3 óra tájon a pártbizottságon megjelentek egy 24 tagú névsorral Krasznai József, Nagy Pál, Fábián Imre zsadányi lakosok és azt mondották, hogy ők már összeállították a nemzetőrség névsorát, amiből el sem lehet venni, de hozzá sem lehet tenni. Ok felelnek a falu épségéért és vagyoni helyzetéért. Ebben a névsorban volt vagy 12 személy nemkívánatos elem is, azonban a pártbizottság nem reuzálhatta, és ugyanakkor megérkezett a sarkadi kapitányságról a fegyver és a lőszer, és ezeknek a nemkívánatos személyeknek a kezébe adták át. Ugyanezen szemé­lyek, akik a pártbizottságnál megjelentek, gondoskodtak arról, hogy 29-én este 418

Next

/
Oldalképek
Tartalom