Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok

a rendőrségre állították elő, majd következő nap, november 3-án nevezetteket tehergépkocsin Békéscsabára szállították. Vádlott november 3-án is, amikor többek között a két ÁVH-s beosztottat szállították teherautón Békéscsabára, motorkerékpáron ment Békéscsabára. A tárgyaláson azonban az volt megálla­pítható, hogy vádlott ekkor nem a teherautó kísérése végett ment Békéscsabára, hanem Vidonyecz nevű rendőrt vitte Békéscsabára. [...] [...] December 6-án a vádlott is tagja volt annak a küldöttségnek, amely Békéscsabára ment. Vádlott részt vett Békéscsabán a megyei központi munkás- tanács alakuló ülésén, s ott [az] ideiglenes vezetőségnek tagja lett, nevezetesen ő lett az egyik alelnöke az ideiglenes megyei központi munkástanácsnak. Vád­lott itt azt a feladatot kapta, hogy szervezze az orosházi és a mezőkovácsházi munkástanácsokat. E feladat abban nyilvánult meg, hogy vádlottnak kellett volna biztosítania azt, hogy erről a két helyről a kitűzendő vasárnapra ezekről a helyekről jelenjenek meg, amikor is a végleges megyei központi munkástanács vezetőségét választották volna meg. [így.] Arra nem merült fel adat, hogy a vád­lott ennek érdekében tett volna lépéseket, bár erre bizonyára azért sem került sor, mert a kormány ezt követően nem sokkal, rendelettel feloszlatta a munkás- tanácsokat. VI. r. Kardos Ernő vádlottat október hó 28-án este az Alföld Szálló ter­mében beválasztották az ideiglenes városi „forradalmi tanácsba”. Mint ahogy az a jelen ítélet 7-ik oldalának 2. bekezdésében rögzítve van, vádlottat ekkor megbízták a rendőrség társparancsnokául [így]. Vádlott a megbízás átvétele után Dézsi rendőr őrmesterrel és a hozzá csatlakozó civilekkel először az orosházi tiszti őrsre ment el. A tiszti őrsön vád­lott közölte a jelen lévő rendőrökkel, hogy a forradalmi tanács őt bízta meg az őrs és a kapitányság vezetésével. Ezután a tiszti őrsön jelen levő rendőröket vádlott leeskette [így] s meghagyta az ottani parancsnoknak, hogy a szolgálatot [a] továbbiakban is lássák el. A tiszti őrsről a rendőrkapitányságra ment vádlott, s ugyancsak vele men­tek azok a személyek is, akik csatlakoztak hozzá. A csoport annyira szaporodott, hogy a kapitányság épületébe 10 főnél nagyobb volt a száma annak a csoport­nak, amelynek kíséretével vádlott oda bement. A rendőrkapitányság épületében a kapitányság beosztottjai és annak parancsnoka, Urbán István rendőr százados bent tartózkodott. Tudták azt, hogy a forradalmi tanács küldöttje útban van a rendőrkapitányság felé, mert a rendőrőrsről ilyen irányú tájékoztatást kaptak. Miután VI. r. Kardos Ernő vádlott a kapitányság épületébe bement, kö­zölte a jelenlévőkkel, így a rendőrség parancsnokával is azt, hogy az ideiglenes forradalmi tanács őt bízta meg a kapitányság átvételével. Felmutatta vádlott ekkor az írásos megbízását is, amit a forradalmi tanácstól kapott. Ezt követő­en vádlott megkérdezte a jelen lévő rendőröktől, hogy kívánnak e továbbra is szolgálatot teljesíteni. Kijelentette vádlott azt, hogy ha van olyan, aki nem kíván szolgálatot teljesíteni, az elmehet, bántódása nem történik. Vádlott kijelentése­ire Urbán százados válaszolt, mondotta, hogy maradni kívánnak. Ekkor vádlott felszólította a jelen lévő rendőröket, hogy a teremben lévő íróasztalra fegyvere­iket tegyék le. Miután a fegyvereket lerakták, azokat a rendőr parancsnok szo­bájában levő páncélszekrényben helyeztette el. Vádlott közben Barna Sándor, G. Szabó Sándor és Klucsik Vilmos jelen lévő rendőröket jelölte ki arra, hogy 116

Next

/
Oldalképek
Tartalom