Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 26. (Gyula, 2009)

Dokumentumok

rancs és a felhívás következtében felvonultatott két üteget az békéscsabai út mellé, melyek ott beásták magukat. Kristóf őrnagy már október végén arra is parancsot kapott - ugyancsak Tóth alezredestől hogy Orosházán ún. munkászászlóaljat állítson fel, erre azonban nem került sor, mivel Kristóf őrnagy, az orosházi honvédség parancs­noka nem látta ennek szükségességet. November hó 4-én hajnalban azonban ismét parancsot kapott erre Kristóf, sőt jelentenie kellett, hogy miként hajtotta végre a parancsot. A parancs következtében november hó 4-én délelőtt meg­kezdték a munkászászlóalj felszerelését. A városi intézőbizottságnak Orosháza védelmével kapcsolatos intézkedé­sekhez, illetve azok megtételéhez intézkedései nem voltak. Ebben az intézőbi­zottság csupán annyiban működött közre, hogy Kristóf őrnagy kérésére küldöt­tek [így] embereket a laktanyába avégett, hogy azokat ott felszereljék. Kristóf őrnagy ugyanis vasárnap reggel közölte az intézőbizottsággal azt, hogy mun­kászászlóalj felszerelésére kapott parancsot, ugyanekkor kérte, hogy küldjenek embereket. A felszerelés meg is kezdődött, mintegy 100-120 embert szereltek fel a délelőtti órákban, a tárgyaláson azonban nem volt megállapítható az, hogy ezeket, vagy ezek közül hányat küldött az intézőbizottság. Még kevésbé volt megállapítható az, hogy a vádlottként szereplő személyek küldtek-e ide embe­reket, vagy bárminő szerepük lett volna abban, hogy a munkászászlóalj szerve­zését előmozdítsák. Kristóf őrnagy november hó 4-én, a délelőtti órákban, az intézőbizottság egynéhány tagját, így Nagy Lajos I. r. vádlottat is tájékoztatta arról is, hogy két üteget felső parancsra kivezényelt a békéscsabai út mellé. Nagy Lajos I. r. vád­lott, miután ezt megtudta, arra kérte Kristóf őrnagyot, hogy tegyen meg min­dent annak érdekében, hogy harcra ne kerüljön sor. November hó 4-én a déli órákban, a már akkor Békéscsabán tartózko­dó szovjet parancsnokság az orosházi honvédség küldötteit hívta Békéscsabára. Kristóf őrnagy a kora délutáni órákban ennek következtében küldött parlamen­tereket Békéscsabára. Közben a hódmezővásárhelyi honvédség parancsnoka ér­kezett meg Orosházára, aki ugyancsak küldötteket küldött Békéscsabára. Kris­tóf őrnagy a hódmezővásárhelyi honvédség parancsnokával történt beszélgetés során arra az álláspontra helyezkedett - a vásárhelyi parancsnokkal együtt -, hogy esztelenség lenne bármilyen ellenállás a szovjetekkel szemben. Ilyen állás­pont elfoglalása után telefonon kihívta a laktanyába az intézőbizottság elnökét, I. r. vádlottat, akivel együtt ment ki Szarka őrnagy is, s közölte ekkor I. r. vád­lottal döntésüket. Nagy Lajos I. r. vádlott egyetértett ezzel. Szó volt ekkor arról is, hogy a már eddig felszerelt kb. 100-120 embert azonnal leszereltetik, és a kivezényelt ütegeket a laktanyába vonultassák vissza. November hó 4-én, az esti órákban, az intézőbizottság néhány tagja, kö­zöttük I. r. Nagy Lajos vádlott bent tartózkodtak a tanácsházán. Mivel ekkor köztudomású volt már mindenki előtt, hogy a szovjet hadsereg a reggeli órák­ban, a rend helyreállítása érdekében beavatkozott, egyes hangadók, köztük nagy számban fiatalok, hangoskodtak amellett, hogy a szovjeteknek ellent kell állni, és fel kell venni velük a harcot. A tanácsháza épületében, de az épület előtt, az utcán is ilyen hangoskodók tartózkodtak. I. r. Nagy Lajos vádlott és Holecska Gyula, aki ugyancsak az intézőbizottságnak tagja volt, ezeket a személyeket, fő­111

Next

/
Oldalképek
Tartalom