Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)
szerint B. Fodor, mint a forradalmi tanács tagja, november 9-én Rákosi embereinek leváltása mellett volt, a Kádár-kormányt pedig bábkormánynak nevezte, emellett része volt a tanácselnök (Mag Pál) és a tanácstitkár (Túrák Béla) menesztésében. A felmentett B. Fodort mint forradalmi bizottsági tagot másokkal együtt internálták (l. 415. sz. dokumentum). 415. Mezőkovácsháza, 1958. december 18. Kevermes rendőrségi „monográfiája" [...] Az ellenforradalom Kevermes községben is éreztette hatását. 1956. október 29-én megjelentek a községben azok a békéscsabai ellenforradalmárok, akik Lőkösházára mentek ki a vasúti síneket felszedni a szovjet csapatok bevonulásának megakadályozása céljából. Amikor ezek megjelentek, mindjárt hozzáfogtak a forradalmi tanács szervezéséhez. A község vezetőit, valamint a párt vezetőit eltávolították, utána visszahívták, úgyhogy 4 esetben lettek eltávolítva és visszahívva. A községben az ellenforradalom fő szervezője és irányítója Tóth József volt, ez azonban az ellenforradalom leverése után közvetlen disszidált, és így nem lett felelősségre vonva. Az ellenforradalom alatt vérengzések vagy rombolások a községben nem voltak. Egy alkalommal történt meg, hogy dr. Kovács lamás párttagot Lőrincz László megütötte. Azonban ez sem okozott komolyabb sérülést. Lőrincz Lászlót ezért internálták. Az ellenforradalom első napjaiban a dolgozók nem láttak tisztán, és így nagyobb része támogatta az ellenforradalmárokat. Azonban rövidesen felismerték a helyzetet, és elálltak az ellenforradalmárok mellől. Amikor a kormány megalakult, akkor látták azt, hogy lényegében mit is akartak az ellenforradalmárok. A parasztok nem sztrájkoltak a községben, rendesen szántottak-vetettek. Nem törődtek az ellenforradalmárok hőzöngéseivel és fenyegetéseivel. "Voltak olyan dolgozók, akik részt vettek kisebb-nagyobb mértékben az ellenforradalomban, azonban nagyobb része félrevezetett, megtévesztett ember volt. Voltak olyanok is, akik komolyabb tevékenységet fejtettek ki, ezek általában tevékenységükért felelősségre is lettek vonva. Azon személyek, akik ellenforradalmi tevékenységek miatt internálva voltak: Csala István B. Fodor Pál Nagy Pál Pintér László Lőrincz István [helyesen: László] Jeszenszki István Fodor József Dévényi Lajos Hevesi Ferenc