Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)
adták vissza. Utasítást adott Medve György és Krizsán nevű kétegyházi lakosnak, hogy menjenek el a kétegyházi Népköztársaság Tsz-be, s ha ott vörös csillagot vagy kommunista eszmét tartalmazó könyveket találnak, azokat tüntessék el. Az említett személyek a kapott utasítást végrehajtották, minek következtében Ottlakán György tsz-elnök a Lenin művekből 32 kötetet 2000 forint értékben megrongált és a tsz-tagoknak kiosztott. A vád szerint Bolyos Tibor I. r. vádlott, hogy a parasztságot is bekapcsolja az ellenforradalomba, Kétegyházán parasztcsoportokat szervezett. Október utolsó napjaiban olyan kijelentést tett, hogy ő soha sem volt kommunista és soha sem hitt annak a hazug pártnak. A kétegyházi általános iskola igazgatójává akarta kineveztetni magát, ezért utasítást adott Grósz György helyettes forradalmi bizottsági elnöknek, hogy menjen el a tantestülethez, hozzanak létre egy „forradalmi bizottságot" és váltsák le a kommunista igazgatót. A tárgyaláson kihallgatott érdektelen tanúk vallomásából kétségtelenül megállapítható, hogy Bolyos Tbor I. r. vádlott a Hazafias Népfront és az MDP kétegyházi bizottsága vezetőinek felkérésére vett részt az ún. forradalmi bizottság megválasztásában. A felmerült adatokból nem állapítható meg az, hogy vádlottnak a forradalmi bizottságban történt működése ideje alatt ellenforradalmi törekvései lettek volna. Az 1956. október hó 27. napján megalakult „forradalmi bizottság", melynek még ezen a napon elnöke lett vádlott, a község vezetőit meghagyta állásában. Hogy Zöldi László vb-elnök és Marosán János [helyesen: Mihály] vbelnökhelyettes, valamint még 3 tanácsi dolgozó elbocsátására mégis sor került, ezt egyedül az október hó 28. napján erőszakosan fellépő vasutas és egyéb ellenforradalmi elemek idézték elő. [...] [...] Az MDP kétegyházi községi bizottsága helyiségének lakás célra történő átalakításában, illetve a tulajdonos részére történő visszaadásában Bolyos Tibor I. r. vádlottnak a kihallgatott tanúk vallomása alapján semmi szerepe nem volt. Ezt a Gyulai Járási Tanács V B., valamint a Kétegyházi Községi Tanács V B.-elnöke intézte. Ami a paraszti csoportok szervezését illeti, vádlott a felmerült adatok alapján ebben sem fejtett ki tevékenységet. Egyébként országszerte általános volt a paraszti érdekvédelmi szervezetek létrehozása iránti követelések [így], melyet maga a Munkás-Paraszt Kormány is indokoltnak tartott. A nyomozati eljárás során Iványi István tanú tette azt a vallomást, hogy Bolyos Tibor I. r. vádlott 1956. október utolsó napjaiban az egyik forradalmi bizottsági ülésen olyan kijelentést tett a bizottság tagjai előtt, hogy ő soha sem hitt annak a hazug pártnak, de nem is volt kommunista soha. E tanú ezt a tárgyaláson tett vallomásában módosította, éspedig olyan formában, hogy a vádlott olyan kijelentést tett, hogy korábban nem értett egyet a pártvonal [így] vezetésével. Ezt a vallomását a nyomozati vallomása elébe tárása után is fenntartotta. Azonban az ügyész ismételt figyelmeztetésére kijelentette, hogy a vádlott talán valami olyasmit mondott, mint amit ő a nyomozás során idevonatkozóan előadott.