Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

401. Békéscsaba, 1957. november 15. A megyei bíróság ítélete a kaszaperi Szölló'si Béla ügyében Kivonat a 6 oldalas tisztázatból, melyet dr. Vermes Vilmos tanácsvezető, Erdős Károlyné és Moravszki Ferenc ülnökök írtak alá. - BéML - B. 760/1957. A 34 éves Szöllősit 5 hónapra ítélték, mivel 1956. október 28-án javasolta, hogy legyen tüntetés, amit a vb nem teljesített. Részt vett a forradalmi bizottság tag­jainak előzetes jelölésében, maga is bizottsági tag lett. A DISZ-titkárt, aki fiatalokat akart a bizottságba, letorkolta: „ti piroskönyvesek, hallgassatok, lejárt az időtök". November 4. után egy fővárosi élelmet gyűjtő csoport a munkájába visszaállt tanács elbocsátását javasolta, amit viszont a vádlott utasított el, nem kívánván a falu rend­jének megbontását. Az ítéletből kiderül, hogy a kaszaperi eseményekben jelentős sze­repük volt a battonyaiaknak. A vádirat még mást is a vádlott terhére rótt, pl. azt, hogy a földműves-szövetkezet vezetőjét szidalmazta, mint volt AVH-st stb. - Ez nem igazolódott be. (Uo.) 402. Mezőkovácsháza, 1958. december 16. A rendőrség helyi vezetőinek jelentése a kaszaperi forradalmi eseményekről [...] Kaszaper községben az ellenforradalmi események éreztették hatá­sát, [így.] 1956. október 23-a előtt erős, háborús rémhírek voltak elterjedve a községbe [így]. Szöllősi Béla, múltban volt nyilaskeresztes párt vezetője, ebben az időben az fmsz üzletvezetője, egy zsák sót vitt haza, ismerősei között el­mondva azt, hogy fél attól, hogy hamarosan kitör a háború, és sót nem lehet majd kapni. Ennek a hatására a községben nagyobb mérvű só és közszükségleti cikkek felvásárlása indult meg. Az október 23-i fegyveres felkelés már egész nagy pánikban és zűrzavarban érte Kaszaper községet. A községben azonban csak 28-án kezdődtek [így] különböző elemek összeverődni a tanácsháza előtt, és ott igyekeztek kiprovokálni a rádió által javasolt különböző ellenforradalmi tevékenységeket. Az ellenforradalmi tevékenységek azzal kezdődtek, hogy a gép­állomás brigádszállásán megalakították a „munkástanácsot", majd ezt követő­en elkezdték a vörös csillagok leszedését. 1956. október 29-én reggel Szendrei Zsigmond (múltban béresgazda volt) bement a községi tanácshoz és közölte a községi tanács elnökével, Kovács Károllyal, hogy hagyja el a hivatalt, mert ő az éj folyamán 15 főnyi munkástanácsot alakított, és ő átveszi a község irányítását. Miután a munkástanács átvette a község irányítását, elkezdődtek az ellenforra-

Next

/
Oldalképek
Tartalom