Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)
illetve a forradalmi tanács céljaira használja fel. Az így szerzett benzinből az fm. szöv. üzletvezetőjén keresztül beszerzett üvegekbe benzint töltöttek. [így] Vádlottnak ezzel az volt a célja, hogy az esetben, ha szovjet tankok Okány községbe jönnének, a benzines üvegekkel fel tudják venni velük szemben a harcot. Az üvegek nagy részébe töltöttek is benzint, azok a községi tanács udvarán voltak elhelyezve. Időközben azonban a forradalmi tanács egyes tagjai és azon kívül álló más, mérsékelt egyének megakadályozták azt, hogy a benzines üvegekkel bármilyen cselekmény legyen elkövetve, s azokat a községi tanács udvaráról eltüntették. Sepregi Károly, Varga Imre, Tokai Gyula és Kovács Zsiga okányi lakosok voltak azok a személyek, akik közreműködtek az üvegek eltüntetésében és megsemmisítésében. Kovács Zsiga a tanúként kihallgatott Somogyi Dezsőt kérte meg arra, hogy az üvegek egy részét, amelyek egy zsákban voltak, vigye el és dobja be a Körösbe. Somogyi Dezső, mintegy 20-25 üveget el is vitt egy zsákban és azokat a vízbe dobta. Somogyi Dezső mondotta tanúvallomásában, hogy egy üveget, mielőtt bedobta volna a vízbe, meg is szagolt, amely benzines, illetve olajos szagú volt. Megállapítható ezek alapján az, hogy az üvegek, ha nem is mind, de azoknak egy része benzinnel meg is volt töltve. 1956. december hó 6-án vagy 7-én az okányi községi tanács épülete előtt mintegy 2-300 ember gyűlt össze. Ezen alkalommal nagyobb számban tartózkodtak a községi tanács épületében is személyek, köztük az ellenforradalmi tanács tagjai is. Itt tartózkodott ez alkalommal vádlott is. A Sarkadi Járási Tanács elnökhelyettese, Sándor József is a községi tanács helyiségében tartózkodott. Vádlott, miután meglátta a járási tanács vb-elnökhelyettesét, összeszólalkozott vele, s mintegy 20-25 ember jelenlétében arcon ütötte őt. Miután ezt többen látták, és még többen tudomást szereztek róla, a tömegben olyan hangok keletkeztek, hogy a nevezett vb-elnökhelyettest agyon kell ütni. Simon Imre okányi lakos, akit tanúként hallgatott ki a bíróság, állt a védelmére a vb-elnökhelyettesnek és akadályozta meg azt, hogy annak komolyabb bántódása essen. A megállapított tényállás alapján a megyei bíróság vádlottat bűnösnek mondotta ki a BHÖ 1. pont 2. bekezdésben felvett népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétellel elkövetett bűntettben. Bűnösnek mondta ki továbbá, a módosított 1950: 24. tvr. 3. §ába ütköző és minősülő társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rongálás bűntettében, mint bűnsegédet és ugyanezen törvényhely szerint minősülő lopás bűntettében, mint felbujtót. A tényállásban leírt cselekményeivel vádlott nem vitásan tevékenyen előmozdította és támogatta Okány községben azt a mozgalmat, amely a proletár állam megdöntésére irányult. Vádlott a tényállásban leírt cselekményeket mint az ellenforradalmi tanács tagja követte el. A társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett rongálás bűntettében szándékosan segítséget nyújtott azzal, hogy az MDP helyiségében kiválogatta, majd elvitette azokat az értékeket, amelyek később el lettek égetve, így meg lettek semmisítve. Vádlott adott rendelkezést arra, hogy az Újélet Tsz-től 2 hordó benzint hozzanak el, azt ő használta vagy