Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

rengzés ne kezdődjék. Ezzel az indokolással akkor egyetértett a járási tanács vb-elnöke, Kertész Márton is, aki maga is csatlakozott a csoporthoz, sőt a járá­si tanács személygépkocsiját is rendelkezésre bocsátotta, és a tsz-ekben ő is eljárt a fegyverek összeszedésénél. Ezután visszament a csoport a gyűlésre, bejelentették, hogy a fegyverek összeszedése megtörtént, és azután következett a forradalmi tanács megválasz­tása. A mezőkovácsházi rendőrkapitányság egyik beosztottja, Setény József rendőr hadnagy Budapesten volt tanfolyamon és onnan, az ellenforradalmi események következtében, 1956. október 31-én tért vissza Mezőkovácsházára. A rendőrség egyes tagjai a felborult helyzetre tekintettel vonakodtak a hatás­körükbe tartozó ügyekben eljárni és így Setény Józsefben felvetődött az a gon­dolat, hogy a már korábban megalakított polgárőrségből egyes személyeket átvesz a rendőrség kötelékébe a nyomozó alosztályhoz. Négy személyt hívtak át a rendőrséghez, köztük a vádlottat is, és mind a négy személy TT pisztolyt kapott, a hozzá való lőszerrel együtt. A vádlott és a nyomozó alosztály kötelékébe felvett másik három polgári személy, éspedig Lakatos József, Mikite József és Tóth Péter, az ellenforrada­lom még hátravolt napjaiban valóban megjelentek azokon a helyeken, ahol segítséget kértek tőlük. így a vádlott Kaszaperen a Lenin Tsz széthordott lóál­lományát visszavitette, és az egybegyűlt tagságnak arról beszélt, hogy először az adósságaikat fizessék ki az állam felé, azután beszéljenek feloszlásról. Almáskamaráson a földműves-szövetkezet egyik boltvezetőjét a tömeg meg akarta lincselni, a Jászöv. vezetőjének a kérésére vádlott és társai itt is megjelentek, de akkorára már a kedélyek lecsillapultak. Almáskamaráson hal­lottak arról, hogy a szomszéd Nagykamarás községben vadászfegyverrel lövöl­döznek a tsz-tagokra, 1 öntevékenyen ide is átmentek, hogy elvegyék a lövöldö­zőktől a fegyvereket, de itt nem tudtak eredményt elérni, és őket is csak igazo­lás után engedték el az ottani ellenforradalmárok. A polgárőrséghez 1956. november l-jén vagy 2-án távbeszélőn bejelen­tés érkezett Reformátuskovácsházáról, hogy ottan is lövöldöznek. Ezen beje­lentés alapján ismeretlenül maradt személy egy papírlapot adott a vádlottnak, amelyen 4 reformátuskovácsházi, közismerten rendszerhű személy neve volt feltüntetve. Vádlott ezen papír birtokában november l-jén vagy 2-án, a kora esti órákban belépett a polgárőrség szobájába, és ottan az akkor ott tartózko­dott Vigh vagy Nagy Sándor parancsnok 3 felfegyverzett személyt, éspedig Ser­főző Istvánt, Serfőző Pált és Pozsár Zoltánt bocsátotta a vádlott rendelkezésé­re, előkerült egy kisméretű tehergépkocsi is, és ez vádlottal és három társával elindult Reformátuskovácsházára. Ottan a községi tanács épületénél álltak meg, vádlott felvette a kapcsola­tot az ottani forradalmi tanács vezetőjével, azon keresztül kapcsolatot létesített Peregi István rendőr törzsőrmesterrel, ottani körzeti megbízottal, azt maguk­kal hívták, és az megmutatta nekik a papíron felsorolt négy személynek, azaz H. Kocsis Lajos, volt községi tanácselnök és tsz-elnök, Kaskötő János, régi

Next

/
Oldalképek
Tartalom