Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

rillt, ahonnan 1948-ban tért vissza. Hadifogságban a Szovjetunióban volt. 1948­tól 1955 közepéig molnársegédként dolgozott Mezőkovácsházán. 1955. év kö­zepén munkahelyéről fegyelmileg elbocsátották, s ekkor Mezőkovácsházán a Terményforgalmi Vállalatnál helyezkedett el. Itt dolgozott az ellenforradalom ideje alatt is, jelenleg ugyancsak Mezőkovácsházán a MAV alkalmazásában áll. Időközben, 1950-ben vádlott megnősült s házasságából 2 gyermek szár­mazik, akiknek az eltartásáról gondoskodik. I. Mezőkovácsházán 1956. október hó 28-án ellenforradalmi nagygyűlést tartottak. Az ellenforradalmi nagygyűlés - mely a kultúrházban volt megtartva - szónoka Kuliga Béla mezőkovácsházi lakos volt. E személynek a javaslatára egy 12 főből álló csoportot jelöltek ki bekiáltásokkal, mely csoportnak azt a feladatot tűzték ki, hogy Mezőkovácsházán a különböző szervektől, intézmé­nyektől a fegyvereket szedjék össze. Kuliga Béla kijelentése szerint a gyűlés mindaddig munkáját nem folytatja, amíg e szervektől a fegyvereket nem szedik össze. Ennek a csoportnak a Mezőkovácsházi Honvéd Hadkiegészítő Parancs­nokság úgynevezett katonatanács [a] elnöke, név szerint Illés József honvédtiszt volt a vezetője. Tagja volt ennek a csoportnak vádlott is, továbbá Kuliga István mezőkovácsházi lakos, aki egy fehér zászlót tartott a kezében, amikor a csoport fegyverösszeszedő körútjára indult el. [...] [...] A járási pártbizottságon jelen volt Kertész Márton járási tanácsel­nök akkor, amikor a csoport a pártbizottság fegyvereit magához vette. Mivel közölték Kertész Mártonnal azt, hogy útjuk a járási tanácsra vezet, Kertész Márton a csoport tagjaival együtt ment át a járási tanács épületébe. Miután a csoport egyik tagja itt is közölte, hogy mi a céljuk, bementek abba a helyiségbe, ahol a korábban kiadott fegyverek voltak elhelyezve. A helyiségben Kertész Márton vb-elnök, Szálai József főállattenyésztő és a vádlott ment be. A csoport egynéhány tagja, köztük Illés főhadnagy a terem nyitott ajtaja előtt, a folyosón állottak. A folyosóról Illés főhadnagy a nála lévő jegyzékről olvasta a tanács részére kiadott fegyverek sorszámát, mely fegyvereket Szálai József egy szek­rényből szedte kifelé és adta át a mellette álló I. r. vádlott kezébe. Vádlott a neki adott fegyvereket adta a folyosón álló és ott tartózkodó csoport tagjainak. Miután a fegyverek át lettek adva, Illés főhadnagy a jegyzékből kiolvasva mondotta, hogy egy TT pisztoly is van kiadva. Kertész Márton vb-elnök ekkor a zsebébe nyúlt - közölve, hogy a pisztoly nála van -, s a pisztolyt átadta a mellette tartózkodó Perlaki János vádlottnak. Amikor vádlott a pisztolyt kezé­be kapta, megkérdezte Kertész Márton vb-elnököt, hogy csőre van-e az töltve. Kertész Márton azt válaszolta, hogy a pisztoly nincs csőre töltve. Ekkor vádlott a kezében lévő pisztoly szánját hátrahúzta, majd elengedte, melynek következ­tében a pisztoly csőre töltődött, majd a pisztolyt a szoba sarkának irányítva meghúzta annak elsütő berendezését. Vádlott kezében ekkor a pisztoly elsült, s a lövedék - Kertész Márton vb-elnök lábától mintegy másfél lépésre, Szálai

Next

/
Oldalképek
Tartalom