Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

rendőr is. Miután nevezettek kiértek Végegyházára, megtudták azt, hogy ott történt már választás. Ennek ellenére azonban Fülöp kezdeményezésére össze lett hívva egy gyűlés, amely gyűlésen Fülöp István beszélt és vádlott ezalatt az idő alatt Fülöp István mellett tartózkodott. [...] [...] November 2-án I. r. Kuliga István vádlott motorkerékpáron Fülöp István forradalmi tanácstaggal kiment a járás községeibe abból a célból, hogy megfigyeljék a szovjet csapatok mozgását. Útjuk Medgyesegyházán, Kaszape­ren keresztül három községet érintett. Mezőkovácsházán az ifjúság a járási pártbizottság épületében székelt. November hó első napjaiban az ifjúság egyik helyiségében mintegy 100-120 db literes üveget benzinnel töltöttek meg azért, hogy azt fel tudják használni az esetleges [így] bevonuló szovjet tankokkal szemben. A benzines palackok ké­szítésében I. r. Kuliga István vádlottnak komoly szerepe volt. Kuliga István vádlott volt az, aki felvetette azt a gondolatot a fiatalok előtt, hogy ilyen benzi­nes palackokat készíteni kell, továbbá ő volt az, aki két fiatalt csutkáért küldött el azért, hogy a benzinnel megtöltött üveget csutkával bedugaszolják. Október hó végén vagy november hó első napjaiban Kuliga István vádlott a járási párt­bizottság udvarán lévő golyószórót próbálta ki. Vádlott a golyószórót levitte a járási pártbizottság pincéjébe, és ott két lövést adott le vele. [...] [...] November hó elején vádlott birtokába került [egy] Budapestről szár­mazó ellenforradalmi újság. Az újságot, amely több példányban volt vádlottnál, bevitte a járási pártbizottság épületébe, s ott az ifjúság között széjjelosztotta. A vádlott ekkor tett olyan kijelentést, hogy az újságot úgy kell széjjelosztani, hogy abból mindenhova jusson. November 8-10-e körül Mezőkovácsházán a munkáshatalom mellett röplapok jelentek meg. Ebben az időben megjelent egy olyan röplap is, amely I. r. vádlott postán dolgozó menyasszonyát pellengérre tette. Miután vádlott kezébe került ez a röplap, felháborodva ment be a járási pártbizottság épületé­be, s ott a járási pártbizottság funkcionáriusait felelősségre vonta. A vita során tett a vádlott olyan kijelentést, hogy ő nem a kapitalista társadalmi rendszert akarja vissza, hanem úgynevezett nemzeti kommunizmust akar. II. II. r. Srankó József vádlott október hó 29. és 3l-e között részt vett egy olyan tüntető csoportban, amely csoport teherautón ment ki Mezőkovácsházáról a járás községeibe. A teherautón mintegy 25-30 személy tartózkodott, köztük nagy számban fiatalok, s az autón ellenforradalmi jelmondatokat kiabáltak. A tárgyaláson lefolytatott bizonyítási eljárás anyagából megállapíthatóan kiabál­tak olyan jelmondatot, hogy a szovjet csapatok vonuljanak ki az országból (rusz­kik, haza). Miután a tehergépkocsi visszaérkezett Mezőkovácsházára, Tóth Pál mezőkovácsházi lakos lakása előtt haladt el. A gépkocsi nevezett lakása előtt lelassított, s ekkor a gépkocsin tartózkodók, köztük II. r. vádlott a következő jelmondatot kiabálták: „a magyar népnek tisztelet, Tóth Pálnak kötelet".

Next

/
Oldalképek
Tartalom