Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)
A 34 éves vádlottat hat havi börtönre ítélték, de a végrehajtást háromévi próbaidőre felfüggesztették. Herczegfalvi tagja lett a községi forradalmi tanácsnak, s mint egyedüli értelmiségi, lényegében az elnöki feladatokat töltötte be. (A kilencfős forradalmi tanácsban hét párttag volt.) Az igen népszerűtlen vb-elnök (Debreceni Mihály) október 29-én lemondott. A vádlott garantálta, hogy baja nem lesz, a fizetését is megkapja, s ezt teljesítette is. Amikor az hallatszott Mezőhegyesen, hogy Debreceni vb-elnökkel el kell bánni, a vádlott intézkedett a rendőrség megerősítéséről, megelőzve a rendbontást. A forradalmi tanács rendben intézte a falu ügyeit, közben egyes utcaneveket is megváltoztatott (pl. a Rákosi utcából Hősök útja, a Sztálin útból Petőfi út lett stb.). Az utolsó forradalmi tanácsülés november 13-án volt, akkor már vb-ülésnek nevezték. Herczegfalvi itt beszámolt az elmúlt napokról, Debreceni lemondásáról is. Kiderült, hogy a forradalmi tanács volt járási pártbizottsági tagokat, sőt egy volt A VHst is munkához segített a mezőgazdasági gépüzemnél... A Legfelsőbb Bíróság 1958. június 24-én a bűnvádi eljárást megszüntette (uo.). 476. Békéscsaba, 1958. március 4. A megyei bíróság ítélete Dávid Szaniszla mezőhegyesi ügyében A Népköztársaság nevében! A megyei bíróság Békéscsabán, az 1958. március 4-én megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta és kihirdette a következő ítéletet: Az 1958. január 10. napjától előzetes letartóztatásban lévő: Dávid Szaniszla vádlott, aki 1930. január 4. napján Szegeden született, apja dr. Dávid Lajos egyetemi tanár, anyja Bíró Szaniszla, vagyontalan, agráregyetemet végzett, magyar anyanyelvű és álampolgár [így], hajadon, gyakorló gépészmérnök volt a Mezőhegyesi Állami Gazdaság gépjavító műhelyében, havi 1000 Ft keresete volt, büntetlen, Szeged, Tölbuhin sugárút 5. szám alatti lakos, bűnös 1 rb., folytatólagosan elkövetett, a népi demokratikus államrend elleni izgatás bűntettében. A megyei bíróság ezért Dávid Szaniszla vádlottat 2 (kettő) évi és 3 (három) hónapi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, 400 (négyszáz) Ft értékű részleges vagyonelkobzásra és 4 (négy) évi, a büntető törvénykönyvben meghatározott egyes jogoktól eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítéli. A megyei bíróság a vádlott által előzetes letartóztatásban eltöltött 1 (egy) hónapot és 18 napot a kiszabott ítéletbe beszámítja.