Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban III/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 25. (Gyula, 2008)

községben senkit bántódás ne érjen, rend, nyugalom és harmonikus együttmű­ködés legyen. Az ilyen megnyilvánulás, hogy valakit felakasszunk vagy kínoz­zunk, visszautasítandó és sújosan [így] elítélendő. Lehóczki András előadja, hogy ő hallott ilyen esetről, éspedig a követke­zőt. A községben lejátszódó forradalom előestéjén Habóczky Sándor lakásán a hallottak szerint 72-en voltak jelen a helyi forradalom előkészítése végett. Ké­szítetek [így] egy névsort is, hogy kivel szemben, hogy fognak eljárni. Hogy ez nem sikerült, szintén a hallottak szerint, köszönhetjük Molnár Mihálynak. Habóczky Sándor forradalmi tanácselnök felháborodva utasítja vissza Lehóczki András ezen rágalmazó kijelentését s kéri bebizonyítani, hogy az ő lakásán okt. 27-én a forradalom előkészítése vagy más célból összejöttek volna, mert ő be tudja azt is bizonyítani, hogy nemhogy nála lettek volna, ő maga is feleségével együtt Kovács Imre Kötegyán,Táncsics u. 26. sz. alatti lakosnál volt vendégségben. Ha bebizonyítani nem tudja, akkor saját maga találta ki. Köve­teli, állítsák elő azt a személyt, aki ezen rágalmazó pletykákat (mert ezt csak annak lehet minősíteni) Lehóczki Andrásnak mondta. Felszólította Lehóczki Andrást, hogy azonnal mondja meg itt a tanács előtt annak nevét, akitől hallot­ta. Erre egyelőre Lehóczki András nem volt hajlandó. Molnár Mihály visszautasítja az olyan megnyilvánulást, hogy a forrada­lom előkészítésében úgy neki, mint a forradalmi tanács elnökének része lett volna. Azt, amit október 28-án, a forradalom napján a nép megnyugtatására tett, lelkipásztori kötelességének tartotta. Lehóczki barátunknak viszont, ha mint szemenszedett rágalmat is hallotta ezt, igaza van, hogy bántotta az eset. Aki ilyeneket állít és mond, az hazudik, vagy pedig rosszindulatú provokátor, aki a rend és béke ellen uszít és gyűlöletet szít továbbra is az emberek között. Lehóczki András az összes jelenlévők azon követelésére, hogy nevezze meg a személyt, aki e rágalmakat szertehintette, végül is Nagy István Kötegyán, Temető u. 2. sz. alatti lakost nevezte meg. A tanács együttes döntésére Nagy Istvánért egy tanácstag érte ment és a tanács elé hívta. Habóczky Sándor tanácselnök ismertette vele az állítólagosán terjesztett rágalmakat és hazugságokat, amelyre Nagy István előadja: én nem mondtam, hogy Habóczky Sándor előre szervezte a forradalmat, és hogy bármilyen név­jegyzéket is szerkesztettek volna arról, hogy kivel és hogyan fognak elbánni, csak az asszonyok pletykáztak valami ilyesmit a tejcsarnokban. Nemes Sándor tanácstag előadja, hogy mivel ennek a vádnak koholmány jellege van, nem érdemes vele tovább foglalkozni, mindenesetre kérjük Nagy Istvánt, hogy a béke és nyugalom megóvása érdekében tartózkodjon ilyen fel­forgató pletykák továbbadásától, s kitalálásától. Nemes János tanácstag elmondta, hogy a helyi forradalom előkészítésé­ben Kötegyánban senkit nem tart felelősnek, mivel a cukorgyári munkások tüntetésével kezdődött. Ezért minket, cukorgyári munkásokat meg is fenyeget­tek, de mi ettől nem félünk, mert a reakciós uralom sem volt jó, de az utána következő sem. Kezdeni szeretnénk egy szabadabb, minden munkásnak na­gyobb életlehetőségeket nyújtó új életet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom