Kereskényiné Cseh Edit: Források a Békés megyei cigányság történetéhez. Dokumentumok a Békés Megyei Levéltárból 1768-1987 - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 24. (Gyula, 2008)

DOKUMENTUMOK

Tekintetes Nagyságos Vármegyének alázatosan könyörgünk és esedezünk, mél­tóztasson e tárgyban oly rendelést tenni és tétetni, mely szerint az említett te­hernek viselésére köteles lakosok a helység jegyzői által egy különös lajstromba összeírattassanak, és arra nemcsak mi magunk, hanem amazok is, amikor reá­juk kerül a sor, szoríttassanak. Mi ugyan, alól megíróttak, aziránt is bátorkodtunk Tekintetes Főszolgabí­ró Stummer János Úrhoz több ízben folyamodni és mostanában a Tekintetes Nagyságos Vármegyéhez is ezennel alázatosan folyamodunk, hogy minek utána mi ezen Tekintetes Nagyságos Vármegyében való minden rendben és rangban lévő Méltóságos, Nagyságos, Tekintetes Főtisztelendő s Tisztelendő Uraságo­kat, nemkülönben a Csabai Szent Ecclesiát, amikor velünk parancsolni méltóz­tatnak, mesterségünk által, híven és örömest szolgáljuk, ezen egyetlen teher alól, amely hivatalunkkal nem mindenkor férhet össze, kegyesen feloldozni, azonban hogyha ez lehetetlen volna, legalább a feljebb kitett alázatos kérésün­ket meghallgatni méltóztassék. Akik Tekintetes Nemes Vármegyének kegyes gratiajában s pártfogásában ajánlottak, mélységes tisztelettel vagyunk. Tekintetes Nemes Vármegyének legkisebb s legalázatosabb szegény szolgái: Otsenosek Ferenc Purtsi János Purtsi Péter Kis Péter Zsiga András Gyurkó Mihály Rácz György Ambrus János Lakatos József csabai újmagyar muzsikusok BéML VA. 1. Békéscsaba mezőváros iratai. Úriszéki iratok 835/1822. 296. Kézzel írt tisztázat. 10. Gyula, 1827. január 23. Rádai Maris tótkomlósi lakos kérelme 36. [jksz].Tótkomlósi lakos és adófizető cigány Rádai Farkas hitvese, Rádai Maris benyújtott alázatos kérő levelében előadja, miképpen a férjének a múlt esztendő kisasszony! gyulai vásár 1 alkalmatosságával kölcsönpénzen szerzett két lovai azon okból, minthogy azokat tudatlanságból hamis passzussal 2 vette lé­gyen meg, elvevődtek, mely által szegény sorsához képest élelmében nagy hát-

Next

/
Oldalképek
Tartalom