Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

hogy nagy tömeg vonul fel az utcán azzal a jelszóval, hogy „aki magyar, jöjjön közénk". Ekkor I. r. vádlott a tömegbe beállt és a tömeggel együtt ő is a Kos­suth Lajos térre ment, ahol a gyulai szovjet emlékmű áll. Mikor I. r. Tokai Béla vádlott a tömeggel az emlékműhöz ért, már kb. 3-4 ezer ember volt a szovjet emlékmű körül. Ezt követően rövid időn belül Simonyi Imre nevezetű volt új­ságíró egy rövid beszédet mondott, melynek a tartalma ismeretlen, mert a ki­hallgatott tanúk arra vonatkozóan nem emlékeztek vissza. Lényege azonban az volt, hogy a Simonyi nevezetű személy többek között azt is elmondotta, hogy a városi tanáccsal megbeszélte a dolgokat és az hozzájárult ahhoz, hogy a csilla­got levegyék. 1 Később ismeretlen körülmények között előkerült egy kenderkötél és azt Elekes János II. r., Makai Béla III. r. és Gerdán György IV r. vádlottak egyesült erővel a szovjet emlékmű tetején lévő csillag egyik ágára igyekeztek rádobni. Mind a három vádlott megpróbálta, azonban mikor ez sikertelen maradt, egy közben ismeretlen helyről előkerült létra segítségével II. r. Elekes János, III. r. Makai Béla és IV r. Gerdán György vádlottaknak sikerült a kötél végén lévő hurkot az emlékmű tetején lévő csillag egyik ágába beleakasztani. Közben Ele­kes János II. r. vádlottnak eszébe jutott, hogy a szovjet emlékműhöz villany­áram van vezetve. Mikor Elekes János II. r. vádlott meglátta I. r. Tokai Béla vádlottat, azt mondta, hogy „Öcsi, gyere ide; te értesz a villanyhoz, kapcsold ki az áramot a szovjet emlékműből". Tokai Béla I. r. vádlott a felhívásnak gondol­kodás nélkül eleget tett és a kifeszített kenderkötélen, amit II. r. Elekes János, III. r. Makai Béla és IV r. Gerdán György vádlottak tartottak, felmászott az emlékmű tetejére. Tokai Béla I. r. vádlott felérve az emlékmű tetejére, a villany­drótról a szigetelőt letekerte, majd a villanydrótokat az emlékműről eltávolí­totta. [...] [...] Székely János vontatós Elekes János II. r. vádlott kérését először nem akarta teljesíteni, de mikor II. r. Elekes János vádlott azt mondotta, hogy akkor majd ő megy a vontatóval, Székely János a vontatóját nem adta át, mivel féltette, és így a szovjet emlékmű mögé állt. [...] [...] Ezután az Elekes János II. r. vádlott által hozott drótkötelet a szovjet hősi emlékműhöz vitték, és az emlékmű tetejéről lelógó kenderkötél végéhez erősítették együttes erővel Elekes János II. r., Makai Béla III. r. és Gerdán György IV r. vádlott olyképpen, hogy egy-egy vádlott a köteleket fogta, míg a harmadik a kenderkötelet a drótkötél fülébe becsomózta. Ezután Elekes János II. r. vád­lott utasította Tokai Béla I. r. vádlottat és a fent tartózkodó ismeretlen fiatalem­bert, hogy húzzák föl a kenderkötél segítségével a drótkötelet és a drótkötél fülét akasszák be a szovjet hősi emlékmű tetején lévő csillagba. [...] [...] A drótkötél másik végét a földön lévő Elekes János II. r., Makai Béla III. r. és Gerdán György IV r. vádlottak egyesült erővel a vontató hátsó részéhez erősítették, majd utasítást adtak Székely János vontatósnak, hogy induljon el. Székely János vontatós a parancsnak engedelmeskedve, kb. 3-4 métert ment vontatójával, és ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet hősi emlékmű tetején lévő csillag az emlékmű kb. egyméteres darabjával együtt a földre zuhanjon. [...]

Next

/
Oldalképek
Tartalom