Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

való fenyegetettséget tartalmazza, később érkezett és később is lett kihirdetve, és ez kiplakátolva nem is volt. Azonban a bíróság ezzel nem értett egyet, mert a törvényi rendelkezések szerint a kihirdetésnek nem egyedüli módja a hirdetmény közzététele, az rádió útján is történhet, ami viszont megtörtént. De a tárgyaláson, ezen túlmenően egyenesen konkrét adatok merültek fel nemcsak arra nézve, hogy az iratok között elfekvő tanácsi igazolás helyesen tartalmazza, miszerint a rögtönítélő eljárás ott ki lett hirdetve, hanem arra nézve is, hogy ez a környéken köztudomású volt, sőt a cselekmény elkövetése, illetve végrehajtása során is hangzottak el egyes józanabb személyek ajkáról olyan természetű kijelentések, hogy statárium van, ezért jó lesz vigyázni. De különben is a statáriális eljárás lefolytatásának nem az az előfeltétele, hogy minden egyes terhelt tudjon is róla, hanem az, hogy ez helyileg ki legyen hirdetve, és köztudomásúvá váljon. Márpedig ilyen vonatkozásban az ügyben semmilyen aggály nem merült fel, így tehát az eljárást le lehetett folytami és a terheltek felelősségre vonása is eszközölhető volt. [...] [...] Felmerült a védelem részéről olyan irányú indítvány is, hogy a bíróság értékelje a cselekménytől való önkéntes elállást, mint korlátlan enyhítésre okot adó körülményt. A bíróság ezzel kapcsolatosan azt az álláspontot foglalta el, hogy kétségtelen, az önkéntes elállás fentforog, hiszen terheltek a náluk lévő fegyverekkel az őket jobb belátásra bírni törekvő józan dolgozókat megakadályozhatták volna abban, hogy őket visszavigyék a határőrsre. Azonban a bíróság nézete szerint az önkéntes elállás csak egészen formai, ahol erre az indítékot a jóindulatú ráhatása [így] és azon nyomatékos figyelmeztetés adta, miszerint cselekményük komoly következménnyel jár, mert statárium van.

6 Kétségtelen, hogy ezek után döbbentek rá tettüknek súlyára és igyekezték bőrük mentését, amit a fegyverek visszavitele által gondoltak elérni. Azonban az ideig, ha a karhatalom kijön, feltétlen tömeges vérontásra kerül sor, mert terheltek el voltak szánva a karhatalom felmorzsolására. Ennek érdekében mindent megtettek, egyáltalán nem rajtuk mullott [így], hogy szándékuk nem került kivitelezésre. Egyébként is ilyen alapon történő mérlegelésnek a rögtönítélő eljárásban nincs helye.Tehát az önkéntes elállás címén korlátlan enyhítésre lehetőség nincs is a 6/1956. Korm. rendelet 10. § 4. bek. alapján. Emberileg azonban ezen körülményt a bíróság a büntetések mértékénél viszont mégis, a törvényes keretek között figyelembe vette.

7 Felvetette még a védelem a tömeghisztéria és a tömegpszichózis kérdését is. Szerinte terheltek tömegszuggesztió hatása alatt cselekedtek, meghallván a rémhíreket, és mert értesültek a karhatalom túlkapásairól is. Az utóbbi kérdésben a katonai ügyészség vizsgálatot folytatott, de a bíróság is mind a perben, mind peren kívül is tájékozódott a helyzetről. Kétségkívül megállapítható, hogy a tömeg szétoszlatása során a nem kellő szakképzetséggel rendelkező karhatalmisták a riasztólövéseket vigyázatlanul adták le. Ugyanakkor történtek a karhatalom részéről a tömeg szétoszlatása során puskatussal és kézzel végrehajtott bántalmazások is. Mindezekben az ügyészség a vizsgálat lefolytatása után a megfelelő intézkedéseket megtette és egyes visszaélők felelősségre vonását is eszkö-