Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Október végén egy alkalommal voltunk alkalmazva letartóztatáson. Ezenkívül járőrözést hajtottunk végre, semmi törvénytelenségben, sem jobboldali, sem baloldali túlkapásban nem vettem részt, fegyvert nem használtam. A tejipari központba akartam visszamenni állásomba, ahol mint bádogos dolgoztam. 1956. dec. 17-én du., kb. 15 óra tájban távoztam lakásomról, Gyulaváriból, ami a várostól mintegy 5 km-re van. Ekkor a városban nem volt még lövöldözés. A városba még nem értem be, amikor hallottam, hogy ott lövöldözés van. Menet közben találkoztam Mány Erzsébettel és vele volt idősebb bácsi, valamint húga, az idős bácsiról nem tudtam, hogy édesapja, de most már tudom, valamint két személy volt velünk [így]. Két férfi, egyiket most ismertem meg, Boros Ferenc, a másikat nem ismerem. Mány Erzsébet szólított meg, mondta, hogy engem már ismer, én nem ismertem meg, semmiféle ismeretségben vele nem voltam. Mány Erzsébet először azt mondta, hogy ne menjünk a városba vissza, ott lövöldözés van, és sebesülésről is beszélt. Ez valamivel később lehetett, sötétedett. A társaságban lévő idegen személy menet közben kiabált, és mondta a társaságnak, hogy menjünk Váriba. Mány Erzsébet azt mondta, hogy azért menjünk oda, hogy szerezzünk fegyvert. Útközben szó került arról, hogy be kellene menni a gyulaiaknak segíteni a karhatalmistákkal szemben. Azért kell nekik segíteni, hogy ne hagyjuk, hogy lövöldözzenek, mert sebesülés és halál legyen [így]. Azt nem hallottam, hogy arról lett volna szó, miszerint valakit a rendőrség letartóztat, akiket [így] a Szovjetunióba vinnének ki. [...] [...] Az idegen személy és Mány Erzsébet volt a két fő hangoskodó. A csoportnak kimondottan vezére nem volt, mindenki saját feje szerint tevékenykedett. Sem a Mány Erzsébet, sem én nem voltunk a csoportban szürke pontok, hanem mindketten fegyvert akartunk szerezni. Beérkezve a rendőrségre, egy rendőrrel beszéltem, leigazoltam magam, elmondtam a gyulai eseményeket. A rendőrségen nem kaptunk fegyvert. Én nem kértem, hogy Boros kért-e, nem tudom. Az ügyészi vallomásomban szerepel, hogy Mány Erzsébet különféle lázító kijelentéseket tett volna. Ezt akként helyesbítem, hogy ezt Mány nem a rendőrségen mondta, hanem kint, még a rendőrség előtt. Itt már az idegen személyt a rendőrség előtt nem láttam. Itt csak Mány Erzsébet volt. A rendőrségről kijöttünk, akkor már nagyobb csoport volt jelen. Ez már mintegy 40-50 fő lehetett. Itt a tömegben is mondotta Mány Erzsébet, hogy szerezzünk fegyvereket a határőrségtől. Ehhez más is csatlakozott, akiket név szerint nem ismerek. Azt azonban nem tudom határozottan, hogy ki volt az, aki először felvetette, hogy a határőrséghez menjünk. Én nem tartózkodtam mellette, nem avatkoztam semmibe, [a] tömeggel sodródtam egészen a határőrségig. A rendőrség előtt még hangoskodott egy ismeretlen ember, akiről most megtudtam, hogy Szilágyi. [...] [...] Valakivel veszekedett, mondván, nem kell az árulókra hallgatni, ki kell kérni a fegyvereket.