Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Ilyen két csapat állt most szemben egymással, a támadó csapat a kormány és a párt bizalmát, a védekezők, azaz a vádlottak Gyula város bizalmát élvezték. És reménykedtünk az idegen bíróság tárgyilagosságában [...] [...] Mint az előző tárgyaláskor, a formaiság ugyanaz: a hivatalos adatrögzítés és személyi egyeztetés. Nádházi kollégánk az első kihallgatott, és mivel másnap került rám a sor, már megtudtam, hogy tárgyilagos bírónővel állunk szemben. És így nem nagy izgalommal mentem másnap délután a kihallgatásra. A hivatalos forma után az ügyész megkérdi, hogy van nekem ennyi szakmám, biztos egyiket sem értem. Válaszom, tessék megérdeklődni a volt üzemeimtől. Ügyész újra, kit bocsátott el a vállalattól? Válasz, senkit. Kit helyezett alacsonyabb beosztásba? Válasz, a vállalat gépészeti igazgatóját. Ügyész, mert jó káder volt, ugye? Válasz, nem tudom milyen káder volt, de virágkertész volt, és most olyan állást tölt be, melyhez nincs meg a képesítése, különben egy technikust választott meg a munkástanács és az is párttag. Ezzel ez az ügy lezárult. A bírónő nem sok kérdést tett. Igazgató? Megmaradt. Párttitkár? Megmaradt. Más az, hogy nem funkcionált, nem volt kinek. így a villanyszerelői teendőt jól el tudta lámi. \blt még két elbújtatott személy, akik csak motorral a vállalat terhére egész évben lófráltak, ezeket termelői munkába állítottuk. [...] [...] A tanúk kihallgatása után a bírónő bejelentette, hogy négy nap múlva ítélethirdetés. Mi a börtönben vártuk, latolgattuk, hogy mit fog kihozni a bírónő. Negyedik nap vártuk, na mikor visznek bennünket, elmaradt, ötödik nap úgyszintén. Már sejtettük, hogy baj van, és 12 napig vártunk az ítélethirdetésre. Már számoltunk vele, hogy a párt beleszólt a bíróság ügyébe. Augusztus 4-én kilenc órakor jött ki a bírónő ítélethirdetésre. Mikor kilépett a nagyterembe, nem azt a bírónőt láttam, aki tárgyalt, ki volt cserélve, feldúlt állapotban, mint aki egy hétig nem aludt, úgy nézett ki. Úgy láttam, hogy ezt az asszonyt lelkileg összetörték. Leült a bírói asztalhoz, senkire rá nem nézett, majd felállt és monoton hangon ledarálta az ítéletet. Ez az ítélet nem a bírónő ítélete volt, csak ő hajtotta végre. Mindenesetre az első bíróság 6 esztendőt szabott ki. Most ezzel szemben 20 hónapban állapította meg a büntetés mértékét a második bíróság. Az indokolás az ítéletben így van rögzítve.

5 [...] [...] Tehát tanulság, egy témakör, egyforma cselekmények és az első bíróság 6,5 évtől 3 évig terjedő büntetést mért ki részünkre. A második bíróság ugyanebben az ügyben felére, negyedére [csökkentette a büntetést], sőt két vádlottat fölmentett a vád alól. Az ügyész nem fellebbezett, mi megnyugodtunk az ítéletben, mert már mást nem tehettünk. Sőt, részemről értelmetlen lett volna minden törvénykezés, mert vizsgálati fogságban letöltöttem 18 hónapot, és a bürokrácia folytán még vagy hat hónap múlva került volna rá a sor, hogy foglalkozzanak az üggyel. így jobbnak láttam a hallgatást. És szerencsémre, mert augusztus végén az egyik börtönőr az üvegfonó műhelyben a nevemet szólítja: azonnal menjek az irodába. Nem tudtam elképzelni, hogy minek, rebesgették ugyan, hogy amnesztia lesz, és most tényleg meg is lett. Nem akartam előbb elhinni, hogy megszabadultam. Rabruháimtól megszabadultam, civilben bol-