Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

ember lett volna, úgy repült volna ki az ablakon, hogy az ablak fáját sem érinti, erről biztosíthattam volna. Mikor abbahagyta, [azt mondtam]: „őrnagy úr, tessék csinálni olyan jegyzőkönyvet, amilyent akar, én el sem fogom olvasni, aláírom, ha azt veszi bele, hogy Gyula városának felét fölakasztottam, akkor is elismerem". Megcsinálta a jegyzőkönyvet, és valahogy alákarmoltam a nevemet, mert a tollat sem tudtam jóformán megfogni. Mi volt a jegyzőkönyvben, nem tudom. Ilyenek voltak ezek a kihallgatások [...] [...] Közben a vádiratot az ügyészség elkészítette, elegendőnek tartva a nyomozatot, ami teljesen törvényellenesen ment végbe. 1957. június i 4-től szeptember 7-ig szórakozott velünk a rendőrség, pedig négy napnál tovább nem tarthat a rendőrség egyéneket fogva vádirat nélkül, ez pedig nyolcvan nap volt. Itt már törvénysértés történt, igaz, ezt a hatóság csinálta, nekik meg mindent lehetett. Ennyi idő után született meg a vádirat, melyet szigorúan titkos kezeléssel látott el a hivatal, csak nem tudom, miért kellett ezt az ügyet titkosan kezelni. Ugy látszik, féltettek bennünket! Nem, nem erről volt szó, magukat féltették, mert az ügyészek, bírók, rendőrség, katonaság, párt, az összes városi üzemek, gyárak, pedagógusok, egyszóval az egész város ügye állt tulajdonképpen a vádiratban, illetve ügyünkkel kapcsolatban. Azok a személyek, akik 1956. október 23-a előtt pozíciót töltöttek be, kommunisták, hirtelen a forradalomba aktívan belekapcsolódtak, nem gondolván, hogy az oroszok beleavatkoznak és leverik a magyar forradalmat. Most ezt látva, be kellett nekik bizonyítani az oroszokhoz való hűségüket, ami úgy látott napvilágot, hogy íme itt van tíz ember, és ez a tíz ember a bűnös, illetve ezek közül is csak négyen. El is gondolkoztam rajta többször, hogy az a rendszer, melyet lényegében - a felelősségre vonáskor - négy ember döntött meg, úgy nézett ki, milyen erős bázison nyugodott. Fel lehet tenni a kérdést, 70 rendőr, ugyanannyi katona, vagy 30 fegyőr, a felfegyverzett ügyészek, a felfegyverzett párt és a többi tömegszerv hogy nem tudta ezt a négy egyént megakadályozni, hogy a hatalmat egyik napról a másikra átvegyék? Ki támogatta ezeket, milyen bázis juttatta ezeket pozícióhoz? Ennyi fegyveres erővel szemben fegyver nélkül olyan tekintélyre tenni szert, hogy ezek az erők máról holnapra fölajánlják ennek a négy embernek Gyulán a segítségüket, és cselekvően azon vannak, amit a forradalmi vezetőség akar. A kommunisták saját maguk megnyugtatására és a felsőbb szervek felé jófiúskodásra csinálták meg ezt a pert, ami később kiderült, hogy nem nagy dicsőséggel zárult. Azok sokkal jobban reszkettek, akik vádoltak, mint akik vádolva voltak. A rendőrségi ügy lezárult, átkísértek bennünket: azaz Nádházi, M. Szabó, Radóczi, Lőrincz, Hraskó K., Búzás Elemér, Sárdiné. Tehát heten voltunk már a 36 internáltból „bűnösök". A börtön falai, a sötét folyosók most jobbra, majd balra, most le, aztán megint vagy két kanyar, olyan mint az egérfogó, az akusztikája meg olyan jó, minden lépés zaj a négyszeresére nő, és ez is nyomasztóan hat és az új környezet, egyszóval siralmas állapot, de már ha benne vagyunk, mindegy, ezzel számolunk. [...] [...] Egyik napon az ügyészhez, Sajti [Imréhez], aki az ügyben képviselte a vádat, fölvittek, és a rendőrségi jegyzőkönyvet elém tette, hogy jelentsem ki,