Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
dotta, hogy csak Radóczi vádlott kért fegyvert. Ezenkívül Fenesi tanú maga is részt vett a kutatásban, sőt őnála volt fegyver, mint rendőrnél. Ezenkívül Borek Nándor érdektelen tanú vallomása ellentétes Fenesiével, aki egyáltalán nem állítja azt, hogy Radóczi vádlott kérte volna a fegyvert és fegyverkeresés céljából jött oda. Bábel Mihály tanú vallomását azért nem fogadta el a bíróság, mert a rendőrségnél a négy személy leváltására vonatkozóan Nádházi vádlott tevékenységének mértéke ellentétben áll tanú vallomásával, illetve azzal az írásos bizonyítékkal, amely az iratok között elfekszik. Ugyanis tanú ceruzával írt átiratról beszél, amelynek aláíróját nem tudta először meghatározni, majd pedig azt mondotta, hogy nem állítja határozottan, hogy Nádházi volt. Ezenkívül azt állította tanú, hogy a karhatalom megszervezésénél M. Szabó vádlott szólalt fel a kommunisták ellen és ezt Kohári tanúnak mondta. Kohári tanú határozottan állította, hogy az ott jelen lévő vádlottak közül valaki felvetette, hogy miért csak kommunistákból szervezik a karhatalmat. Ezt viszont Hraskó vádlott mondotta, amit elismert a tárgyaláson. így a bíróság Bábel tanú vallomását nem tartotta megbízhatónak. Balkó János tanú vallomását a bíróság nem fogadta el, mert nem személyes tapasztalat vagy közvetlenül észlelt tények, hanem következtetések alapján tette meg vallomását rosszindulatú színezettel. Sőt határozottan állította, hogy a cementáru igazgatójának felmondólevelét a forradalmi bizottság írta alá, illetve erről Nádházinak tudnia kellett, holott az iratokhoz csatolt tanácsi vb-jegyzőkönyv 1956. november 13-i másolata 5 is igazolja, hogy az igazgató felmondása a vb-határozat alapján történt, amely vb-ülésen Nádházi vádlott nem volt jelen. Az eljárás során bebizonyosodott az is, hogy a felmondás végrehajtására Enyedi vb-elnök adott utasítást az ipari csoportnak. Ezt vallotta az ipari csoport vezetője, Galbács Imre tanú is. Gallai György tanú vallomását a bíróság nem fogadta el, mert a jelenlegi eljárás során - 8 hónappal későbben - sokkal részletesebben és pontosabban emlékezett vádlottak kijelentéseire, mint az előző eljárás során. Ezenkívül tanú előző eljárásában arról beszélt, hogy okt. 29-én Lőrincz és Sárdiné vádlottak voltak kint az üzemben, sőt Nádházi vádlott is kint járt a munkástanács alakuló gyűlésén. Jelenlegi vallomásában tanú arról beszél, hogy Radóczi vádlott volt kint az üzemben a munkástanács alakulásakor. Ugyanakkor tanú elmondja, hogy a munkástanács ülésén már megelőzően kapott értesítést arról, hogy egy 7 tagú ellenőrző bizottságot rendelnek ki mellé, megerősítve igazgatói beosztásában. Ez ellen tanú tiltakozott és leváltották. Később arról beszélt vallomásában, hogy az ellenforradalom alatt végig megtartották igazgatói beosztásában. Ezenkívül tanú jelenlegi vallomásában úgy állítja be az üzemben történteket, mintha a forradalmi bizottság utasítása alapján tett volna mindent az üzemi munkástanács. A gyulai megyei bíróság B. I. 261/1957. sz. jegyzőkönyvi kivonata, amely tanúnak a Paulinyi munkástanácselnöknek tárgyaláson [így] tett vallomását tartalmazza, tanú említést sem tesz Nádháziról és vádlott-társairól az üzemben történt eseményekkel kapcsolatban, 6 sőt a pártok szervezése ellen megjelent