Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

[...] Az ellenforradalom alatt Gyula város területén csaknem minden üzemből, állami szervtől elbocsátották a kommunista vezetőket. Ezekre az el­bocsátásokra Nádházi János és társai tevékenysége adott ösztönzést. Október végén megjelent a harisnyagyárban Nádházi és kijelentette, hogy a kompromit­tált vezetőket el kell bocsátani. Miután Gallai György igazgató azt mondotta, hogy ő kommunista volt és az is lesz, Nádházi olyan megjegyzést tett, hogy ezért kell jól megfontolni az elbocsátásokat. A város területén működő többi szerveknél nem bizonyítható az, hogy közvetlenül utasítást adott volna a forra­dalmi bizottság az elbocsátásokra. Azonban a rendőrtisztek, ügyészek és a váro­si tanács dolgozóinak elbocsátása nyilvánvaló ösztönzést adott a többi szervek­nek is ezen példa követésére. 1956. november hó első heteiben Nádházi János és M. Szabó András megjelent a gyulai gépállomáson és ott Szekeres Józseffel történt vitája során Nádházi János a következő kijelentést tette: „bírjuk mi még a sztrájkot egy évig is, ha az oroszok ki nem mennek Magyarországról". Majd a továbbiakban azt mondotta Szekeresnek, hogy jó lenne, ha már a vörös inget megcserélné, elég régóta szaggatja már, és jó lesz, ha egy kicsit alkalmazkodik. 1956. december hó elején megjelent a kapitányságon Nádházi János és Lőrincz János. Mire odaérkeztek, a rendőrség dolgozóit összehívták. Ezeknek Nádházi János tartott beszédet. Beszédében felhívta a rendőrség dolgozóinak figyelmét arra, hogy válasszanak maguknak vezetőt, és szavazzanak, hogy a kor­mány mellett vagy a nép mellett vannak. A beszéd után Lőrincz János bonyolí­totta le a szavazást. Azt mondotta, hogy aki a kormány mellett van, az nemmel szavazzon, aki a nép mellett van, az igent írjon a szavazólapra. Itt tehát szembe­állították a kormányt a néppel. A rendőrség dolgozói a szavazólapra igent írtak. Ez a szavaztatás is tehát nyilvánvaló azt a célt szolgálta, hogy a rendőrség dolgo­zóit ezzel a rafinált módszerrel szembeállítsák a kormánnyal. Felmerült a kér­dés, hogy a rendőrség dolgozói miért nem szálltak szembe ezzel a szavaztatási módszerrel. Ennek az az oka, hogy Nádházi Jánosnak és társainak még ebben az időben is döntő szava volt a rendőrségnél. [...] [...] A fenti tényállás alapján: [...] [..,] I. r. Nádházi Jánost, II. r. M. Szabó Andrást, III. r. Dr. Búzás Elemért, IV r. Radóczi Andrást, V r. Lőrincz Jánost, VI. r. Hraskó Károlyt, VII. r. Sárdi Mártonnét [...] vádolom valamennyi terheltet a BHÖ I. pont 2. bek. [-ben] felvett népi demokratikus államrend elleni szervezkedésben való tevékeny részvétel bűntettével. [...] [...] Közlöm a bírósággal, hogy Nátor József, Majoros József, Rostás

Next

/
Oldalképek
Tartalom