Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/2. – Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
augusztus 21-én iktatott beadványában megismételte. Az eljáró I. fokú fegyelmi hatóság erre az Mt. 30. §-a 4. pontjában meghatározott módon nem nyilatkozott, de a fegyelmi eljárás beindításáról 1957. július 20-án kelt 5798-1/1957 eü. sz. határozatával értesítette, s ez a határozat egyben tehát válasz volt arra is, hogy a városi tanács vb eü. osztálya - a munkaviszonyt - az elrendelt fegyelmi eljárás befejezése előtt nem kívánja megszüntetni. Következésképpen a munkaviszony tehát 1957. július 20-án még nem szűnt meg, tekintve, hogy az 1957. július 9-én keletkezett beadvány időpontjától számított 15 nap nem járt le. Ezt a hivatkozást a fentiekre való tekintettel nem vehetem figyelembe, s emiatt a rendelkező rész szerint kellett határoznom. [...] [...]P.h. Másolat, eredeti aláírás és pecsét nélkül. - BéML - B. 216/1957. Figyelmet érdemel: a megyei tanács elnöke nem adta ki dr. Zétényné munkakönyvét, mert így volt lehetősége a már jó előre eldöntött elbocsátó határozat meghozatalára... Palyik György felesége a bírósági tárgyaláson terhelő vallomást tett a vádlottal szemben, melyeket a bíróság nem vett figyelembe - bizonyítottság híján... (Vö.: az ügyészségi végindítvánnyal, 352/9. sz. dokumentum.) 352/7. Budapest, 1957. október 12. A fővárosi tanács igazolása dr. Zétény Győzőné jó munkájáról Működési bizonyítvány B[uda]pest Főváros Tanácsának XII. Egészségügyi Osztálya igazolja, hogy dr. Zétény Győzőné dr. Bécsi [Bécsy?] Margit röntgen szakorvos a b[uda] pesti Madách téri szakorvosi rendelőintézetben szakorvosként működik. Fontos munkáját nagy szakértelemmel és lelkiismeretességgel látja el. Betegeihez és dolgozótársaihoz való viszonya kifogástalan. [olvashatatlan aláírás] Tisztázat, eredeti, s. k. aláírással és a fővárosi tanács egészségügyi osztálya bélyegzőjével. - BéML - B. 216/1957. Az Országos Korányi TBC Intézet 1957. október 20-i igazolásában jelezte,