Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

édesapja fájdalmasan az életéért könyörög, hiszen arra is ügyelnie kellett, hogy fel ne fedjék rejtekhelyét, akkor ugyanis minden bizonnyal vele is végeznek. - Éjfél után mozgolódás indult meg a rendőrség és a közeli tanácsháza között, egy szürke csődört vezettek át a hivatalból az őrsre, nyilvánvalóan úgy akarták beállítani, mintha ló taposta volna meg apámat - emlékezik vissza Bor­za Árpádné Horváth Mária, aki nem nyugodott bele a kegyetlen gyilkosságba. Sikerült neki a helyi postát megkerülve táviratoznia egy fővárosi ügyésznek, aki azonnal boncolást rendelt el, így beigazolódott a gyilkosság ténye. Az ügyet a szegedi katonai bíróságon tárgyalták ugyanezen év februárjában, az ügy húsz­egynéhány vádlottja azonban rendkívül enyhe büntetéssel úszta meg: többségé­ben felfüggesztett börtönre ítélték őket. Az eset egyik pikantériája, hogy Hor­váth Marika Budapestről együtt utazott az ügy három bírájával a tárgyalásra ­persze ekkor még egyik fél sem ismerhette a másikat. A fiatalasszony csupán arra lett figyelmes, hogy a magas rangú kártyázó katonatisztek prekoncepciós kijelentéseket tettek a Horváth-perrel kapcsolatban, ebből előre sejteni lehetett hozzáállásukat. A koronatanú - Horváth Lajos lánya - egyébként szigorúan konspirációs körülmények között utazott Szegedre, tartva attól, hogy megpró­bálják megakadályozni vallomása megtételében. Óvatossága nem volt alapta­lan, ugyanis hazafelé, Apácára menet is figyelték, sőt az orosházi vasútállomá­son is rendőrjárőr várta, akik elől sikeresen rejtőzött el. [...] [...] Borza Árpádné a Kádár-rendszer éveiben folyamatosan érezte a meg­különböztetést, és mint elmondja, gyakran napjainkban is érzi ezt. Az minden­esetre elégtételt jelent számára, hogy a rendszerváltást követően Horváth Lajos emlékére táblát helyeztek el a katolikus templom falán, a csanádapácai főteret pedig - nem messze méltatlan halálhelye színhelyétől - róla nevezték el. [...] [...] Korbely György Békés Megyei Nap, 2000. október 21. 206/2. Kecskemét, 1957. március 29. Szegedi katonai ügyészi vádirat Molnár László és karhatalmista társai csanádapácai, csorvási és gerendási ügyéhez Vádirat Molnár László és társai ellen halált okozó súlyos testi sértés és testi sértés bűntette miatt indított bűnügyben. A nyomozás adatai alapján a következő tényállást állapítottam meg: I. r. Molnár László fhdgy. munkáscsaládból származik. Édesapja gyári munkás. Édesanyja háztartásbeli. Kettő testvére van. Ezek közül egy még isko-

Next

/
Oldalképek
Tartalom