Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
Mihály ezt helyeselte, és így is törtért a nemzetőri szolgálat ellátása. A rendőrség a nemzetőröknek kispuskákat és vadászpuskákat adott ki. Az orosz katonai parancsnokság később a fegyvereket bevonatta, és ettől kezdve a nemzetőri szolgálat meg is szűnt. A községben csak két helyen tartottak éjjeliőri szolgálatot. 1956. december 5-én Kozsuch János és Berente járási rendőrfőhadnagy, valamint Sólyom Sándor községi párttitkár felkeresték Fenesi Mihályt: azért mentek Fenesihez, hogy meg akarták alakítani az MSZMP pártot, és erről kívántak tárgyalni Fenesivel. Fenesi azonban kijelentette, hogy a párt megalakulását nem támogatja, a Kádár-kormányt nem ismeri el, mert azt nem a nép akarta, aki odatette, tegye a páncélkocsijába. December 7-én Sólyom Sándort felhívatta a tanácsházára és felelősségre vonta, hogy miért volt Sarkadon a kommunisták értekezletén. Bekérte Sólyomtól a kommunisták névsorát, amit át is adott nevezett a vádlottnak. Sólyom Sándor párttitkár 1956. december 7-én eltávozott a családjával Gesztről, ahová csak 14-én tért vissza. Fenesi Mihály ekkor behívatta az irodájába és követelte tőle a pártiratokat, közöttük azt is, amelyen a tagdíjfizetések vannak. Fenesi Mihály ekkor az ott lévő Bíró Géza IV r. vádlottat felszólította, hogy menjen a Sólyom lakására, ott kutasson át mindent, és az összes iratokat hozza magával. Sólyom és Bíró Géza IV r. vádlott együtt el is indultak. Útközben az italboltban megittak l-l dl pálinkát. Sólyom Sándor lakásán Bíró Géza nem tett semmit, az iratok után nem kutatott. Azokat, amelyeket Sólyom át akart adni, azokat ő összeszedte és átadta Bírónak. Ezek brosúrák és értéktelen egyéb iratok voltak. Fenesi Mihály amikor megnézte az iratokat, amelyeket Bíró adott át neki, dühösen Bíróra támadt, hogy nem azokat az iratokat hozta el Sólyomtól, amelyeket meg akart nézni. Sólyom Sándor is bement később Fenesihez, akit felszólított, hogy nevezze meg azt a 12 kommunistát, akikkel meg akarja alakítani a pártot. [így.] Sólyom Sándor ezeket azonban megnevezni nem tudta, mert ekkor a párt megalakításáról szó nem volt. 1956. december 13. kelettel a sarkadi járási tanács v[égrehajtó] bizottsága Boros Péter vb-titkár aláírásával kiállított határozattal községi vb-elnöknek nevezte ki Fenesi Mihályt, aki ezt a tisztséget 1957. január 14-ig töltötte be. Fenesi Mihály a községi tanácsházán egy alkalommal azt mondotta: azt hitték az oroszok, hogy sokáig itt lesznek, itt halnak éhen, mert Békéscsabán kenyérért már tankot is adnak. Szálesz Dezső előtt pedig azt mondotta, hogy a kommunisták megbízhatatlanok, mert orosz csizma tapossa a magyar földet. Sólyom Mihály III. r. vádlott a forradalmi bizottságnak tagja volt, ahová 1956. október 28-án választották be. Október 27-én, amikor a községi tanácsházán gyűlés volt, onnan távozáskor Bogyó Tivadarnak többek jelenlétében odaszólt: „Na, öcsém, részedre is kész van a 70 cm-es kötél, a gyár kiverte a részedre is". Bogyó Tivadar még az ellenforradalom előtt Újszalontán kubikmunkán dolgozott. Ott egy gyulai munkatársa, amikor Gyuláról visszatért a munkahelyére, viccként mondotta Bogyónak, hogy csináltak egy gyárat, ahol 70 cm-es köteleket gyártanak. Ezt Bagdi István mondotta el Sólyom Mihálynak. Sólyom