Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

A felesége a közelmúltban valamilyen belső női bajjal esett operáción keresztül, a gyermeke eltartásáról nincsen, aki gondoskodjék. Végeredményben, az ügyben csak annyit csinált, hogy egy kibontott magyar zászlót kivitt a piac­térre, semmi erőszakos cselekményt nem követett el, így azért nem is tartott semmiféle felelősségre vonástól, mert Kádár János miniszterelnök elvtárs, ami­kor átvette a hatalmat, olyan értelembe nyilatkozott, hogy akik nem követtek el erőszakos dolgokat, azokat nem fogják bebörtönözni. Kérem kihallgatni a vádindítványon felsoroltakon kívül: Zahorán Pál, id. Samu Imre, Váriné Kígyó u., Szilágyi István Szt. István u. 31. sz. alatti, Gura György Újtelep, P. Nagy Mihályné, mindnyájan eleki lakosokat arra vonatko­zóan, hogy az én magatartásomnak köszönhető, hogy Eleken semmilyen erő­szakos cselekmény elő nem fordult. Előzőleg is tanácstag voltam, és amit a tanácselnökkel beszéltem, azt a közöttünk levő baráti viszony alapján mondot­tam. Megbízott védőm dr. Sal István gyulai ügyvéd. Jegyzőkönyv lezáratott. K. m. f. Kádár Géza Sordi Miklósné mb. tanácsvezető jkv.vezető Balogh Sándor vádlott Tisztázat;, eredeti, s. k. aláírásokkal. - BéML - B. 568/1957. 267/2. Gyula, 1957. november 28. A megyei bíróság ítélete az eleki Balogh Sándor ügyében A Népköztársaság nevében! A gyulai megyei bíróság 1957. évi november hó 28. napján Gyulán meg­tartott nyilvános tárgyalás során meghozta a következő ítéletet: Balogh Sándor vádlott [...] [...] bűnös a népi demokratikus államrend ellen folytatólagosan elkövetett izgatás bűntett­ében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom