Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
A megyei bíróság ezért: Kalló Pál vádlottat összbüntetésül 10 (tíz) hónapi börtönbüntetésre mint fő- és 1 (egy) évre egyes jogainak gyakorlatától való eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítéli. [...] [...] Vádlott dolgozó osztályhelyzetű. Édesapja és ő maga is 1945 előtt vagyontalan kubikosok voltak. 1942-ben vonult be vádlott katonának, ahonnan 1944. október 14. napján megszökött és 1945 februárjában önként jelentkezett a néphadseregbe katonai szolgálatra. 1949. évben a Betonútépítő Vállalat alkalmazásába került, ahol mint kubikos 1953 márciusáig dolgozott. Ezf követően a Gyulai Vízügyi Igazgatósághoz, majd később a Szegedi Vízügyi Igazgatósághoz került. Ez utóbbi vállalat alkalmazásában áll jelenleg is. Vádlott valamennyi munkahelyén kiváló munkateljesítményt ért el és ezért több oklevéllel, emléklappal és éremmel tüntették ki. Kalló Pál vádlott 1956. december 26. napján névnapi köszöntés céljából jelent meg a testvérbátyja, Kalló János lakásán délután 2 óra tájban, ahol harmadmagával összesen fél liter pálinkát és 3 liter bort fogyasztott. Vádlott, még a lakásáról történt elindulása előtt, néhány órával elfogyasztott még 2 dl pálinkát. Vádlott valamivel 17 óra után távozott el a testvérbátyja lakásáról. Útközben, az ekkor már meglehetősen ittas állapotban levő vádlott az eleki mozi elé érve, az előadás megkezdésére várakozó mintegy 30-35 ember előtt azt énekelte, hogy „esik eső karikára, Kádár Jankó kalapjára" stb. Eközben érkezett a helyszínre Szabó Dániel és Dán György szolgálatban lévő rendőr, akik közül az előbbi felhívta vádlottat, hogy a gúnynótával hagyjon fel. Vádlott azonban a felhívásnak nem tett eleget. Röviddel ezután, a nótázás befejeztével több különböző sértő kijelentéseket tett a rendőrök felé.Többek között azt mondotta, hogy „nem vagytok magyar emberek, át vagytok szitálva, ha magyarok lennétek, nem hordanátok pisztolyt az oldalatokon, jól meg vagytok fizetve, Kádár pribékjei vagytok, minden rendőr az" stb. Vádlott mikor e kijelentéseit megtette, odament Szabó Dániel rendőrhöz és annak sapkája ellenzőjét megfogta, kétszer egymásután le és fel húzgálta, majd megnézte, hogy az ötágú vörös csillagot levették-e arról. Tekintettel arra, hogy karácsonyeste volt és a mozi előtt nagy tömeg tartózkodott, a rendőrök eltekintettek a vádlottnak a rendőrségre történt elővezetésétől. [...] [...] A tárgyalás során Kiss Károlyné és Smudla Erzsébet érdektelen tanúk azzal az indokolással, hogy a nyomozati jegyzőkönyvükben foglaltak nem az ő vallomásukat tartalmazzák, a jegyzőkönyvet anélkül, hogy annak tartalmát előttük ismertették volna, vagy azt ők olvasták volna el, írták alá, a tárgyaláson visszavonták. A bíróság azonban ennek ellenére mégis e tanúk nyomozati vallomását fogadta el, mert a tanúk által felhozott indokokat nem találta elfogadhatónak. E tanúk ugyanis tisztában kellett, hogy legyenek azzal, hogy amit aláírásukkal ismernek el, azért mindenkor felelniük kell. Éppen ezért minden bizonnyal meg