Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

járás minden községében megindult a sztrájk, Elek községnek is szolidalitást kell jelszóval kifejezni. A sztrájk célját az akkori ülésen nem ismertették a Munkás Tanáccsal. Majd később megtudták, hogy a sztrájk a békéscsabai Forradalom elnökének elhurcolása ügyében történt, mert mihelyt azt kiengedték, megszün­tették a sztrájkot. Közben szintén a bizottság elnöke, Burján vezetésével újabb felvonulást szerveztek, melyen részt vett a Kétegyházi Gépállomás dolgozói, ugyancsak a Kétegyházi MAV vasutas dolgozói és túlnyomórészt a község osztály ellenségei vettek részt. Ekkor temetőbe kivonultak, megkoszorúzták a sírokat, utána Bur­ján Gyula a centrenális emlékműnél a nagy magyarságra hivatkozva uszított a Munkás Paraszt Kormány ellen, kijelentve ez nem a mi kormányunk, „le vele". Ugyancsak hivatkozott Szent István birodalmára. Uszított a Kommunis­ták ellen. A második felvonuláskor már teljesen nyílt ellenforradalom volt, mert a gyűlést megelőzően a községi Pártszékház páncélszekrényét, iratait a Forra­dalmi Bizottmány részéről Dr. Boronás Ádám, Sajtos János, Szőcs István kulák, Recski Gusztáv, 'Varjas József bizottmányi tagok leragasztották és a kulcsot a Forradalmi Bizottmány őrizetébe vette. Állítólagosán a kommunistákról jegy­zéket készítettek, melynek hatására történt azután a későbbi időkben, hogy új­telepen Skumát József kommunista, valamint a Beloiannisz utcában a József A. székházának és Nagy Dániel párttagnak az ablakát kővel beverték. Kiss István, az általuk megbízott elnök hivatása magaslatán, klérussal, az egyház vezetőivel négyszakos uszító verset készítettek, melyet a tanácsházi dol­gozóknak, de kívül álló dolgozóknak is a közben megjelent Battonyai lelkész és helyi református lelkész kérésére kiosztottak. Ugyancsak a vb. ülésen elhatározott 63/1957-es rendeletet nem akarta a termelőszövetkezetek részére kiadni. Ugyancsak polgári demokráciát hirdetve irányított községi Tanácsházán. Mivel ezt látva a helyi Tanács végrehajtó Bizott­sága részéről a vb. titkár jelentést tett a járás fele és ilyen cselekmény elkövetésé­ért a Forradalmi Bizottmány elnökét eltávolítottuk. Ugyancsak a fenti forradalmi bizottmány vezetésével megtagadták az eleki dolgozóktól a sajtót, amit Burján Gyula vezetésével Papp István, Hoffmann Antal, Bojt János, Alter János, Nádor Miksa elégetés folytán akadályoztak meg. Ezen tevékenységben közre játszott a Postahivatal hírlap felelőse, Üjháziné. Közben a Forradalmi Bizottmány kezdeményezésére gépkocsit indítot­tak Orosházára fegyverért. A fegyver szállításban tevékenyen részt vett Nieder­mayer Vilmos kulák fattyú, Váradi fattyú, Szelényi György és kopaszfejű vezető­jük, Haász Márton. Az ellenforradalmat jelképezi a jelentés fentebb részében említett pártház leragasztása, ugyancsak a községi alapszervezet a forradalmi bizottság által ki­utalt ténykedések is. Maguknak, az akkori karhatalom mellé, saját érdekükben jól beépített kulák fiatalokból álló nemzetőrséget alakítottak, melynek tagjai voltak Váradi kulák gyermekei és még többen. Polgári őrség vezetője, Kiss Pál irányításával működtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom