Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

1 A III. r. vádlott (Kovács Melles László) elleni eljárást felfüggesztették - vö. az előző, 250/ 1. sz. dokumentum jegyzete. 2 Származása miatt nem kaphatott más munkát. 3 Vö. 248/1., 3. sz. dokumentum. 4 Ez Buzi B. Sándornak a 250/1. sz. dokumentumban nem közölt, de a jegyzőkönyvben szereplő vallomásából derül ki. 250/3. Gyula, 1958. június 11. Megyei ügyészi fellebbezés a dobozi Nagy Lajos ügyében Megyei Bíróságnak, Gyula Népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntette és más bűncselekmények miatt Nagy Lajos és társai ellen indított B. 250/1958-6. számú bűnügyben bejelentett fellebbezési óvá­som indokait az alábbiakban terjesztem elő: A megyei bíróság Nagy Lajos I. r. vádlottat 2 rb. gyilkosság bűntettének kísérlete helyett 1 rb. szándékos emberölés bűntettének kísérletében mondotta ki bűnösnek, mivel a premeditációt megállapíthatónak nem tartotta. Nagy Lajos I. r. vádlott az ellenforradalmi tanács elnökhelyettese volt, aki 1956. december hó 10. napján, a cselekmény elkövetésének [így] napjának dél­utánján is a tanácsházán tartózkodott, ahol el volt terjedve az a hír, hogy bár­mely pillanatban várható, hogy a községbe karhatalmi alakulatok érkeznek a törvényes rend helyreállítása céljából. A községben már ekkor olyan volt a han­gulat, hogy a karhatalommal fel kell venni a harcot. Nagy Lajos I. r. vádlottban tehát akkor, amikor Domokos László riadóz­tatására a nála lévő fegyverével a karhatalmi alakulatnak megtámadására in­dult, már megérlelődött az az eshetőleges vagy vagylagos szándék, hogy célját ellenállás leküzdése, emberélet kioltása árán is eléri. Nyilvánvalóan ezen szán­déktól hajtatva [így] feküdt a műút melletti árokba és adta le a lövéseket a gépkocsi irányába. Az előre megfontolt szándék tehát Nagy Lajos I. r. vádlott­nál fennforgott, hiszen délutántól kezdve, a cselekmény elkövetéséig hosszú idő állt rendelkezésére, és ez idő alatt alaposan megfontolhatta az ellenállás lehető­ségének következményeit. Az, hogy emberéletben kár nem esett, csak a vélet­lennek volt köszönhető. Nagy Lajos I. r. vádlott cselekménye tehát nem a szándékos emberölés bűntettének kísérletét, hanem gyilkosság bűntettének kísérletét valósította meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom