Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
Lajos a kezében levő vadászfegyver mindkét csövét elsütötte, de nem a vele szemben jövő karhatalmistára, hanem a kövesút irányába, ahol a tehergépkocsi időközben megállott. A karhatalmisták az úttest két oldalán elhelyezkedő utcarészen haladtak, s a jobb oldali rész kissé lemaradt, viszont a bal oldalon haladók már eléggé megelőzték a jobb oldaliakat, ezért Huszarik György felment az úttestre, hogy megnézze, mi az oka a lemaradásnak, s amikor a gépkocsi mögé ért, ekkor érte a Nagy Lajos által leadott lövés, éspedig a bal felső karján és a bal lapocka táján. A kórházban 18-20 db sörétet vettek ki Huszarik György testéből, akinek sérülése 8 napon belül gyógyult. Ugyanekkor megsérült Kondorosi Tamás karhatalmista is, aki azonban jóval a gépkocsi előtt állott a lövés pillanatában, ami kb. 90 fokos eltérésre volt a puskacsőhöz viszonyítva. Nagy Lajos a lövések leadása után felugrott az árokból és az egészségház előtt elfutva a Dombi István utcán keresztül, a Körös partján lakására távozott, útközben azonban fegyverét eldobta. [E.] Szabó Ferenc II. r. vádlott pedig, amikor látta, hogy Nagy Lajos elszaladt, ő is a Dombi István utcán igyekezett haza lakására. Varga József VII. r. vádlottat felesége ezen az estén a patikába küldötte orvosságért. Amikor Varga József a tanácsházához ért és ott látta a sok embert, a kíváncsiság a tömeg közé vetette. Amikor riadó lett,"Varga József kezébe nyomtak egy vadászfegyvert, aki Buzi B. Sándort utolérte a rendőrség előtt és vele együtt indult a kövesút mellett az egészségházhoz. Amikor odaértek az egészségház elé, Varga József és Buzi B. Sándor észrevették, hogy őket senki nem követi, ezért úgy határoztak, hogy Buzi B. Sándor lakására mennek, ami az egészségházhoz a harmadik épület, közvetlenül az óvoda mellett van. Ekkor Varga József a fegyverét az egészségház előtt álló egyik villanyoszlophoz támasztotta és így ment Buzi B. Sándor lakására, ahol a folyosó végébe álltak be, és onnan nézték, hogy mi történik az utcán. A karhatalmisták ezután birtokba vették a rendőrőrsöt és tanácsházát is, azt megtisztították az ellenforradalmároktól és helyreállították a községben a rendet. [...] [...] I. r. Nagy Lajos vádlott bűnösségét részben beismerte, éspedig a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétellel elkövetett bűntettben, a gyilkosság bűntettének kísérletében való bűnösségét azonban tagadta. Védekezésül előadta, hogy a fegyvert nem akkor vette a kezébe, amikor Domokos László a riadót kiáltotta, hanem az már korábban is a kezében volt, minthogy ő is kiment a járőrrel a fenyvesbe. Viszont, amikor riadóztatva lettek, akkor már nem akarta eldobni a fegyvert, mert tudta azt, hogy az személyi tulajdonban van és azt a korábbi tulajdonosa vissza fogja kapni, így nem akart a fegyverben kárt tenni. Védekezett továbbá azzal is, hogy neki szándéka nem irányult a karhatalmisták megtámadására, ő haza akart menni a lakására, csak az események sodrában került a karhatalmistákkal szembe. Ami pedig a lövéseket illeti, ő a fegyvert el nem sütötte, a lövéseket ő le nem adta, hanem a fegyver magától sült el akkor, amikor felugrott az út menti árokból, hogy elfusson haza. Ezzel kapcsolatosan előadta azt is, hogy a fegyver hibás voltáról már a fenyvesben is panaszkodott. [...]