Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
mindkettőnk felé a tömeg közül fenyegető megjegyzéseket tettek, sőt láttam, hogy egy nőszemély Kovács elvtársnő irányában ütött is, de nem érte. Majd a kocsinkra felállt az a nagybajuszos ember, aki a gyűlésre kivitt bennünket és az utat elálló részeg fiataloknak intett, hogy adjanak utat, és kikísért bennünket a tömegből, és azt mondta, hogy ha valaki próbál leállítani bennünket, le ne álljunk. Megítélésem szerint Seres igazgatónak Dobozon az ellenforradalmi nagygyűlés megszervezésében, a fiataloknak a rendszer ellen való hangolásában vezető szerepe lehetett, amit arra alapozok, hogy a nagygyűlést is az ő beszéde vezette be, a gépkocsi megmotozását is ő rendelte el és az intézkedésére bocsátottak bennünket el. Véleményem szerint rólam azt hihette, hogy esetleg régi ügyész vagyok és jelenleg, ill. abban az időben a pártnál dolgoztam. Egyebet az üggyel kapcsolatban mást elmondani nem kívánok. A jkv. helyesen van felvéve, amit felolvasás után h. h. aláírok. K. m. f. Polyák József Pálfi Ferenc rny. alhdgy. tanú Fogalmazvány, eredeti, s. k. aláírásokkal. - BéML - B. 980/1957. 1 Óré János IV r. vádlottja és elítéltje volt a 248/1. sz. dokumentumban felülbírált, megyei bírósági döntésnek. (Vö. 248/1. sz. dokumentum és annak 1. sz. jegyzete.) 248/3. Békéscsaba, 1958. január 31. A megyei bíróság ítélete a dobozi Domokos László és társai ügyében A Népköztársaság nevében! A gyulai megyei bíróság Gyulán 1958. január hó 22. és 23. napjain, Békéscsabán 1958. január hó 27-31. napjain megtartott nem nyilvános tárgyalás alapján meghozta a következő: ítéletet: Az 1956. december 11. napja óta fogva lévő Domokos László, aki 1924. július 17-én Békésen született, magyar állampolgár, Doboz, Zsibongó u. 15. szám alatti lakos, nős P. Nagy Rózával, 1 saját és 2 örökbe fogadott gyermekét tartja, villanyszerelő kisiparos, havi kb. 1000 forint keresettel, 4 középiskolát végzett, katona volt, apja: Domokos Mihály, anyja: Domokos Erzsébet, vagyontalan, I. r. vádlott