Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)

Dokumentumok II/1

Márku Jánost és Kállai Imrét, hogy két órán belül két hízót vágjanak le, és azt osszák széjjel a tagok között. Ezt követően több esetben is megfenyegette a tsz kommunistáit, s egyre azt hajtogatta előttük, hogy akkor csukatja őket börtön­be, amikor akarja. Ugyancsak az egyik október végi napon Cserven János ter­helttel együtt elment a sártói általános iskolába „széjjelnézni". Az iskola igazga­tójától megkérdezték, hogy vannak-e még csillagok, Sztálin-képek és címerek a falon. Ezután bementek az iskolába és ott Cserven János terhelt egy vasvillával leszedte a falról a csillagokat, Barkóczi László azokat összetépte, és a szemétko­sárba dobta, illetve csizmájával szétszaggatta. Az iskolából való eltávozásukkor Barkóczi László mondotta, hogy a büdös kommunistákkal majd elbánnak. 1956. november hó 12. napján vagy 14-én az Új Elet [Világ] Tsz-nél tag­gyűlés volt. A gyűlésen rész vett Tbókos András tanító is, aki azt magyarázta, hogy helytelen a tsz feloszlatása. Beszédébe közbekiabált Barkóczi László, ami­kor azt kiabálta: nem kell nekünk kolhoz! A fentieken kívül Barkóczi László októberben a tsz tulajdonát képező juhokból 6 db-ot önkényesen elszállított azzal, hogy azokat a nemzetőrség ré­szére átadja. A tényállást bizonyítja a terheltek beismerő vallomása és az alant felsorolt tanúk. A fentiek alapján Az 1957. június hó 8. napja óta előzetes letartóztatásban levő: I. r. Barkóczi Lászlót (aki született 1924. július hó 20. napján, Cegléden, apja: Barkóczi László, anyja: Jaczina Ilona, nős Csatári Jolánnal, 9 éves gyerme­ket tart, magyar állampolgár, vagyontalan, tsz-tag, büntetve volt 1948-ban 4 hónapi börtönre, 1951. évben feketevágásért 3 év 6 hónapra, 1955. évben feke­tevágás miatt 1 év 8 hónapra, Dévaványa, Tanya 393. szám alatti lakost) vádo­lom a BHÖ 2. pontjának b) alpontjában felvett izgatás bűntette miatt, mert az ellenforradalom időszakában a tényállásban részletezett kijelentéseket tette; a BHÖ 230. pontjában felvett társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopás bűn­tettével, mert az Új "Világ Tsz tulajdonát képező 6 birkát azzal a céllal vitte el engedély nélkül a tsz-ből, hogy azokat a nemzetőrség részére átadja. A szabadlábon lévő: II. r. Cserven Jánost (aki született 1923. május hó 20. napján Dévaványán, apja: Cserven János, anyja: Dinya Etel, nős Fülöp Irénnel, két kiskorú gyerme­ket tart, magyar állampolgár, büntetve nem volt, Gyoma, Dimitrov út 25. sz. alatti lakost) a BHÖ 2. pontjának b) alpontjába felvett izgatás bűntettével, mert az 1956. évi ellenforradalom időszakában a sártói iskolában vasvillával verte le a csillagokat, majd azokat szétszakította, és a kályha mellé dobta. Indítványozom Barkóczi László terhelt előzetes letartóztatásának fenn­tartását az ügyben hozandó I. fokú érdemleges határozatig. [...] [.,.] Harangi János Oláh László ügyész megyei ügyész Tisztázat, eredeti és s. k. aláírásokkal. - BéML - B. 535/1957.

Next

/
Oldalképek
Tartalom