Erdmann Gyula: Békés megye 1956-ban II/1. - Forráskiadványok a Békés Megyei Levéltárból 23. (Gyula, 2007)
Dokumentumok II/1
András nemzetőrparancsnokot, hogy a nemzetőrökkel figyeltesse a kommunisták lakását. 1956. december hó 11. napján Békéscsabáról karhatalmi alakulat érkezett a községbe, hogy az ott egybegyűlt tömeget szétoszlassa. A tömeg szétoszlatása után a karhatalmisták elhagyták a községet, s ezután a tömeg ismét összejött a tanácsháza előtt. Ezúttal dr. Kádas Tibor beszélt a tömeghez és azt mondotta, „megijedtek, amikor egy pár piszkos kommunista érkezik a községbe", s ezt követően az egybegyűlt tömeget a rendőrőrs ellen hangolta. Dr. Kádas Tibor Bak Imre rendőrparancsnok felé nagy hanggal kijelentette, hogy „mit csináltok itt ti dicső magyarok, ráhoztátok a népre az AVH-sokat, piszkos kommunisták, ki kell pusztítani ezt a kommunista fészket". Ezt a kijelentést átvették az egybegyűltek is, ezért Békéscsabáról ismét segítséget kellett kérni a tömeg feloszlatására s az ismételten megérkező karhatalmi alakulat ezúttal dr. Kádas Tibort már le is tartóztatta. A községben az ellenforradalmi időszak elején őrizetbe vették Havrán Mihályt, Hunya Istvánt, Sárközi Andrást, Popol Pált és Temesi Jánost azért, mert pártmunkások voltak. Ezeket a személyeket dr. Kádas Tbor utasítására az orosházi katonai parancsnoksághoz szállították el. Ezen személyekkel kapcsolatban dr. Kádas Tbor kijelentette, hogy nem ártott volna közülük egyet-kettőt kiirtani, hogy a községben nem szervezkedtek volna tovább, és ezen keresztül a többi kommunisták is meg lettek volna félemlítve. A forradalmi tanács másik aktívája a forradalmi tanács titkáraként működő Tarnai János, volt főjegyző volt. Tarnai János vezette a forradalmi tanács üléseinek jegyzőkönyvét s az egyes gyűléseken ő adta elő az egyes eldöntendő kérdéseket. Az egyik forradalmi tanácsülésen Tarnai János előterjesztést tett egy kiáltvány kibocsátására, amely kiáltvány a forradalmi tanács célkitűzéseit foglalná magába. Ennek a tervezetét fel is olvasta, de még dr. Kádas Tbor is úgy vélekedett róla, hogy át kell szövegezni, mert nagyon csúnyán mocskolja a kommunista pártot, s ezért a forradalmi tanács a kiáltvány átszövegezésére külön bizottságot jelölt ki. Tarnai János ennek ellenére a saját maga által készített szöveggel sokszorosította mintegy 600 példányban ezt a kiáltványt, és adott mindenkinek, aki csak körülötte megfordult. 4 1956. november hónap végén vagy december hó elején a megtartott ellenforradalmi gyűlések egyikén Tarnai János is követelte a községi tanács apparátusából eltávolítani Maczák Andrást, Kruzsicz Jánost, Temesi Jánost. November hó 2. napján a kisgazdapárt megszervezése érdekében a kiscsorvási gazdakörben összejövetelt rendeztek, amelyen Tarnai János is megjelent és felszólalásában kijelentette, hogy a kommunistákat le kell verni, ennek most van itt az ideje, s ebben a beszédében arról beszélt, hogy a mezőgazdasági munkásoknak is sztrájkolni kell. 5 [...] [...] A fentiek alapján vádolom az 1957. évi május hó 3. napja óta előzetes letartóztatásban lévő: